Férfi kézi: a PSG nem marasztalja edzőjét – tényleg irány Szeged?

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.11.23. 17:26
null
Raúl González (Fotó: AFP)
A L'Équipe információja szerint a PSG férfi kézilabdacsapata nem hosszabbítja meg Raúl González vezetőedző nyáron lejáró szerződését, ami közvetve megerősíti minapi értesülésünket, amely szerint a spanyol tréner akár Szegeden is kiköthet a következő idényben.

 

Mint ismert, Juan Carlos Pastor tíz év után, az idény végén távozik a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzői posztjáról, és mint megírtuk, információink szerint a klub már tárgyal is az utódjául kiszemelt Raúl Gonzálezzel – tudomásunk szerint a megbeszélések biztatóan alakulnak.

Raúl González szerződése az idény végén lejár a PSG-nél, és bár ő szívesen hosszabbítana – írja a L'Équipe –, a párizsi klub nem vele képzeli el a folytatást, hanem egy másik spanyol szakemberrel, Xavi Pascuallal. A francia sportnapilap ugyanakkor úgy tudja, hogy González egyelőre nem tárgyalt a szegediekkel.

A L'Équipe megemlíti, hogy a szegediek szívesen látnák kispadjukon a jelenlegi spanyol szövetségi kapitányt, Jordi Riberát is, arról pedig mi írtunk keddi cikkünkben, hogy a Tisza-parti klub megkereste Roberto García Parrondót is, de neki 2025-ig szerződése van a német MT Melsungennel.

Ami Xavi Pascualt illeti, a korábbi Barca-tréner jelenleg – amellett, hogy ő a román férfiválogatott szövetségi kapitánya – a Dinamo Bucuresti vezetőedzője, megállapodása 2024 nyaráig szól, ám a L'Équipe információja szerint a PSG nem alaptalanul reménykedik abban, hogy a román klub lehetővé teszi a távozását.

Ha mégsem így történne, szóba kerülhet a PSG következő vezetőedzőjeként a jelenleg a Portót trenírozó svéd Magnus Andersson, valamint – egy újabb magyar szál – a Benficával az idény végéig szerződésben álló magyar szövetségi kapitány, Chema Rodríguez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik