Debreczeni-Klivinyi Kinga Siófokon talált ismét magára (Fotó: Árvai Károly)

– Régóta tervezték a férjével, a szintén kézilabdázó Debreczeni Dáviddal a Maldív-szigeteki nyaralást?
– Igen, nagyon készültünk rá, nekem gyerekkori álmom volt oda eljutni. Három éve tartottuk az esküvőnket, ez volt a nászutunk. Akkor nem jutott rá időnk az alapozás előtt, majd jött a koronavírus. Tavaly nyáron meg még túl fiatal volt a kislányunk, Lili, hogy magunkkal vigyük ilyen messzire, vagy hogy a családra bízzuk. Idén úgy voltunk vele, elmúlt egyéves, édesanyám gyakran vigyáz rá az edzések alatt is, ezért nyugodtabban ültünk fel a repülőre. Persze nagyon hiányzott, és már az induláskor lelkiismeret-furdalásom volt, hogy itthon hagyjuk, de azt is tudtam, hogy szükségünk van a pihenésre és az együtt töltött időre. Nem bántam meg, hogy elmentünk.

 NÉVJEGY: DEBRECZENI-KLIVINYI KINGA
Született: 1992. március 31., Budapest
Magassága/testsúlya: 173 cm/64 kg
Posztja: átlövő/irányító
Klubjai: Ó. Goldberger SE (2005), Angyalföldi SI (2005–2007), Vasas SC (2007–2009), Váci NKSE (2009–2013), Érd (2013–2018), FTC-Rail Cargo Hungaria (2018–2020), Dunaújvárosi KKA (2020–2021), Siófok KC (2021–)
Nevelőedzője: Pacor Vilmos
Edzői: Kovács Éva, Komjáti Zsuzsa, Varga Márta, Papp György, Németh András, Ökrös Csaba, Gulyás István, Ottó Katalin, Szabó Edina, Elek Gábor, Vágó Attila, Danyi Gábor, Uros Begar
Első válogatottsága: 2012. szeptember 13., Cheb (Izland, 35–21)
Válogatottsága/góljai: 61/133
Legjobb eredményei: vb-15. (2017), Eb-3. (2012), Eb-6. (2014), Eb-12. (2016), junior-vb-3. (2012), ifjúsági vb-11. (2010), junior Eb-14. (2011), ifjúsági Eb-5. (2009)

– Milyen különleges élményekkel gazdagodtak?
– A vízi élővilág és a fehér homok teljesen rabul ejtett. Ugyan korábban is láttam már delfineket, de egészen más volt közelről figyelni egy egész csapatot. Álltam a hajón, és könnybe lábadt a szemem, mint egy kisgyereknek. Sokat búvárkodtam, rengeteg halat, teknőst, ráját láttam, de cápákkal is találkoztunk – az egész fantasztikus volt.

– Könnyebbek már a mindennapok kisgyerekes anyukaként?
– Egyelőre még nem érzem, majd talán szeptembertől, amikor kezdődik a bölcsőde. Bár fél ötig el kell hoznunk Lilit, így a délutáni edzésidőpontokban ugyanúgy meg kell valahogy oldanunk a felügyeletét. A siófoki edzőmnek, Uros Bregarnak van egy hasonló korú kisfia, ezért átérzi a helyzetemet. Mindig mondja nekem, nyugodtan szóljak, ha fáradt vagyok, vagy ha bármilyen okból otthon kell maradnom. A párjával, a szélső Tamara Mavsarral sokat szoktunk beszélgetni a gyereknevelésről, de az új kapusunk, Marina Rajcsics gyereke is másfél éves, szóval lassan a csarnokban is nyithatunk egy bölcsődét.

– Jelent bármiféle problémát, hogy a párjával ugyanazt a sportágat űzik?
– Jól össze tudjuk hangolni az életünket, és mindenben számíthatok rá, kiveszi a részét a gyerek körüli feladatokból. A kislányunk felkelés után általában egyből őt szólítja, bármit csinálhat, Lili sírva röhög, én meg le vagyok ejtve. Dávid a szigorúbb szülő, sajnos én szinte bármit megengedek. Egyszerűen nehezen mondok nemet – az életben is így van.

– Mennyi szó esik otthon a kézilabdáról?
– Nem sok. Ha olyan történt velem a meccsen, általában kikérem Dávid véleményét, ő viszont már az elején leszögezte, hogy ne osszam meg vele a meglátásaimat. Ezért már inkább magamban tartom, legfeljebb csak megdicsérem. Velem ellentétben kevésbé mutatja ki az érzéseit, hiába próbálom kipuhatolni, inkább magában rendezi el a dolgokat egy-egy mérkőzés után.

Férjével idén a meseszép Maldív-szigeteken pótolták az elmaradt nászútjukat
Kislányuk, Lili már az elejétől hiányzott nekik

A KAPUSOK UTÁLTAK ELLENE VÉDENI

– Gyakran szokott lelkizni?
– Rendkívül maximalista vagyok, ezért nagyon tud bántani, ha nem jönnek össze a dolgaim. A mostani felkészülésünk során is megesett, hogy a csapathoz hasonlóan nekem sem ment a játék, emiatt egész éjjel nem tudtam aludni. Másnap reggel óriási karikákkal a szemem alatt érkeztem, a lányok meg is kérdezték, hogy minden rendben van-e. Hiába csak egy edzőmeccs­ről volt szó, nagyon megviselt, ahogy kikaptunk. Szokásom, ha bárhol elérhető az adott mérkőzésünk felvétele, egyből visszanézem és elemzem, így kevésbé kattog utána az agyam a szituációkon. Próbálok tanulni a hibáimból.

– Már a Vácnál is kitűnt a mezőnyből a szokatlan átlövésével. Sokat gyakorolta?
– Ellenkezőleg, egyszerűen magától jött a mozdulat, hogy hátulról, lentről készítettem fel. Nagyot ugrottam, nem abban az ütemben és nem ott lőttem el, ahogy számítottak rá, ezzel a védők és a kapusok is nehéz helyzetbe kerültek. Pastrovics Melinda, a mostani kapusedzőnk meg is jegyezte, utált ellenem védeni, mert sohasem tudhatta, hova fog jönni a labda. Ez azért jólesett. Azért is szerettem átlőni, mert akkor nem kellett „agyonüttetnie” magát az embernek. A betörésekkel sem volt bajom, de nyilván egyszerűbb volt felugrani és bevágni. Mostanában már inkább talajról próbálkozom, vagy éppen kisebb felugrásból gyorsabban ellövöm, hogy meglepetésként hasson.

– Volt olyan játékos, akire felnézett, akinek tetszett a stílusa?
– Kimondott példaképem sosem volt, de Stine Oftedal játékát nagyon szeretem, csak ne ellenem csinálja meg, amit nagyon tud. Ha a posztomat nézzük, Cristina Neagut emelném ki. Olyan könnyedén lövi az átlövésgólokat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

(Fotó: Árvai Károly)

– A Ferencváros már 2013-ban is szerette volna a soraiban tudni, mégis az Érdet választotta. Miért?
– A Fradiban ott volt a posztomon Tomori Zsuzsanna és Zácsik Szandra, míg Érden egyértelműen első számú balátlövőként számítottak rám. Húszévesen nem szerettem volna a kispadon ülni, fontosabb volt számomra, hogy minél többet játszhassak. Érden is jó csapat formálódott, édesanyám már a TF-ről ismerte Szabó Edinát, szóval tisztában voltam vele, hogy nem kerülök rossz helyre.

– Ezek szerint sportos családban nőtt fel?
– Anyu is kézilabdázott, juniorválogatottságig vitte, de abbahagyta, miután a nővéremmel megszülettünk. Később egy évig az edzőm volt, nem kívánom senkinek, amit ott kaptam. A mai napig elmondja a véleményét a játékomról. Előfordul, hogy én is megkérdezem róla, ám amikor magam is érzem, rosszul ment, nem hiányzik, hogy még mástól is megkapjam. Apukám focizott, míg a tizenöt hónappal idősebb nővérem szintén kézizett, de gond volt a térdével és a derekával, ezért be kellett fejeznie.

– Az Érdhez visszatérve, az ott töltött évek során volt a csúcson?
– Az első idényem ráment a beilleszkedésre, de utána tényleg jól ment a játék, nem lehetett rá panaszom, szívesen visszamennék abba az időszakba. Az akkori csapatot is nagyon kedveltem, a mai napig jó érzéssel gondolok rá. A BL-szereplés lehetősége persze hiányzott, ezért is gondoltam úgy öt év után, hogy váltanom kell. A Fradi már egy évvel korábban ki akart vásárolni, de a klubok nem tudtak megegyezni. Hetekig tartott a huzavona, nekem sem volt könnyű, mert szerettem Érden játszani, de szívesen váltottam volna.

A mai napig sajnálja, hogy vállsérülése miatt nem tudott kiteljesedni a Ferencvárosban (Fotó: Török Attila)

EGY VÁLLSÉRÜLÉS TETTE TÖNKRE A FRADIS ÉVEIT

(Fotó: Árvai Károly)

– Miután biztossá vált, hogy a következő idényt már valóban a Népligetben kezdi, jött az a fránya vállsérülés.
– Vetődtem egy labdáért, és ketten rám estek, egyből éreztem, hogy valami nincs rendben. A következő hónapban a győri bajnokink félidejében egy lövésnél egy pillanatra kiugrott a vállam, majd teljesen elzsibbadt. Az újabb vizsgálat megmutatta, hogy leszakadt egy porcdarab, így műtét és féléves kihagyás várt rám. A gyógytornát már a Fradinál végeztem.

– Miként fogadta, hogy éppen a nagy lehetőség kapujában érte a balszerencse?
– Amikor a kórteremben közölték velem, hogy minimum hat hónapos kényszerpihenőre kell készülnöm, majdnem lefordultam a székről, alig tudtam elhinni. A felvételen aztán a saját szememmel láthattam, hogy egy darab nincs a helyén a vállamban. A műtétig tartó néhány nap teljesen kiesett, annyira magam alatt voltam. A négy csavar még most is ott van a vállamban. Az operációnál jelen lévő egyik orvos épp a minap jegyezte meg nekem, csoda, hogy még tudok kézilabdázni.

– A sérülés alapjaiban befolyásolta az FTC-nél töltött két évét, és a kálváriája sem ért ezzel véget.
– Még mindig csalódott vagyok, ha rá gondolok. Olyan formában voltam Érden, hogy joggal hihettem, majd a BL-ben is meg tudom mutatni magamat. Ez volt minden vágyam. Erre úgy érkeztem meg a Fradiba, hogy a kapuig sem tudok eldobni. Azután valószínűleg túl hamar visszaálltam, amikor még nem volt elég erős a vállam, ráadásul novemberben a válogatottnál egy felkészülési tornán rásérültem. Az akkori szövetségi kapitány, Kim Rasmussen egyből mondta, hogy így nem tudok segíteni a csapatnak. Sokat gyógytornáztam, erősítettem a következő nyáron is, de már nem éreztem a bizalmat, hogy érdemben számítottak volna rám. Pedig a második évben már jókat tudtam lőni, mégis kevés lehetőséget kaptam a Fradiban, az igazat megvallva, ettől a kedvem is elment a kézilabdázástól. Sajnálom, hogy így alakult a két fradis évem, ha nincs a vállsérülés, biztos minden másképp történik, de valamiért ezt hozta nekem az élet...

(Fotó: Árvai Károly)

– A légióskodás nem volt opció?
– Volt olyan időszakom, amikor kipróbáltam volna magam külföldön, de közben olyan jó helyen voltam Érden, ráadásul aztán hívott a Fradi, hogy nem vágtam bele. Most meg már nem fogok a családdal költözni, nélkülük meg végképp elképzelhetetlen. Franciaországban szívesen próbára tettem volna magamat, tanultam is valamit a nyelvből.

– Az előző idény végén visszavonuló Kovács Anna arról beszélt nekünk a búcsúinterjújában, hogy a válogatottban valamiért sosem tudta megmutatni, mire képes. Ön hogyan gondol a nemzeti csapatnál töltött időszakra?
– Nekem sem jött ki mindig úgy a lépés a válogatottban, ahogy Érden. Kim Rasmussen mindig sokat várt tőlünk, talán ezért nehezebben tudtam felszabadultan játszani. Voltak jó meccseim, de a legtöbb közepesre sikerült. A 2012-es, bronzéremmel záruló szerbiai Eb még egész más volt, egyáltalán nem éreztem magam stresszesnek. Karl Erik Böhn minden játékoshoz odament, átölelte, és azt szuggerálta belé, hogy ő a legjobb, és azért van itt, mert szereti és bízik benne. Ezáltal tényleg úgy mentél fel a pályára, hogy te vagy a legjobb, és nem érdekelt, ki mit gondol. Azért ment annyira jól az akkori csapatnak, mert nem volt rajtunk nyomás.

– Lehet visszaút a válogatottba?
– Ha hívnak, megyek. Még nem zártam le magamban ezt a fejezetet. Nehéz lenne sok időre itt hagyni a gyereket, de vállalnám.

2019-ben volt legutóbb válogatott – de ha hívnák, újból menne (Fotó: Tumbász Hédi)

IRÁNYÍTÓKÉNT VÁLT KULCSEMBERRÉ SIÓFOKON

– Már Vácon is egy csapatban szerepelt Bíró Blankával, akivel azóta is közeli barátnők. Hasonló a személyiségük?
– Blani is maximalista, addig megy előre, amíg nem sikerül, amit szeretne. A válogatottban mindig egy szobában laktunk, ahogy később a Fradiban is. Gyakran hívjuk egymást autózás közben, simán végigbeszélünk egy órát is szinte bármiről. Próbáltam segíteni és biztatni a súlyos térdsérülése után, hogy minden rendben lesz. Kiváló kapus, bármelyik játékossal szemben van esélye, kivéve ellenem.

A kapus Bíró Blanka jó barátnője, talán mert mindketten végtelenül maximalisták

– Foglalkozik a szurkolói véleményekkel?
– Régebben még elolvastam a kommenteket, és ha olyat írtak, nagyon le tudott húzni, de azóta megtanultam függetleníteni magam tőlük. Mióta gyerekem született, sok mindenben megváltoztam, már nem tudnak felidegesíteni a vélemények, csak az a fontos számomra, hogy a családom szeressen.

– Mennyire alakult át a játéka?
– Sajnos a régi lövőtechnikám már nincs meg, változtatnom kellett a vállam miatt. Már nem nyújtom ki annyira a karomat, és nem viszem annyira hátra, mint korábban, ezzel csökkentve a váll mozgástartományát. Akik nem emlékeztek rám régebbről, meglepődtek Siófokon, amikor edzésen kipókhálóztam a felső sarkot. Mondtam is nekik, pedig korábban csupa ilyet lőttem. Sajnos már nem tudok akkorát dobni, mint huszonöt évesen, de mostanában irányítóban nem is az a szerepem. Azért folyamatosan dolgozom azon, hogy erősebbet tudjak lőni, de sokkal jobb már nem lesz, és a mostani állapotnak is örülök.

– Visszajött a szükséges önbizalma?
– A Fradiban még sokszor volt bennem egyfajta gát, egyáltalán nem volt bátorságom, de ezen már túl vagyok. Már Danyi Gábor is azzal biztatott, amikor előző idény közben csatlakoztam az SKC-hez, hogy tudja, milyen voltam a szülés és a vállsérülés előtt, nyugodtan játsszak. Már a második meccsen, éppen a Fradi ellen azt éreztem, de jó, tudok még kézilabdázni. A terhesség alatt sokat gyógytornáztam, így tudtam, ha visszatérek, a vállammal nem lesz gond. Csak az volt a kérdés, milyen hamar sikerül visszaállnom. Uros Bregaron azt láttam, rendkívül bízik bennem, ha egyet-kettőt hibázom, akkor sem kell leülnöm a kispadra. Meccsről meccsre felszabadultabbá váltam, és azt éreztem, van itt még a régiből. Egyébként taktikailag kiváló edző, a balkáni, keményebb stílust képviseli, de nekem ezzel nincs bajom.

(Fotó: Árvai Károly)

– Jól látom, hogy Siófokon vállalta a vezérszerepet?
– Most már igen, lehet, hogy ez a korral és a rutinnal is együtt jár. Huszonévesen még valószínűleg nem álltam volna ki a csapat elé egy rosszul sikerült edzőmeccset követően. De ma már van annyi tapasztalatom, amennyit át tudok adni a többieknek. Szerintem túl kedvesek vagyunk a fiatalokkal, nem azt kapják, amit mi régebben. Ha én azért hozok áldozatot és hagyom otthon a gyerekemet, aki számomra a legfontosabb, hogy teljesítsek, akkor legyen is meg az értelme. Mindenkitől hasonló hozzáállást várok el.

– Hogyan birkózott meg az irányítóposzttal?
– Lakatos Rita sérülése után kerültem ebbe a szerepkörbe, de szeretem, főleg ilyen vállal. Már jobban is érzem magam itt, mint balátlövőben. Mondjuk, amikor épp levegőt sem kapok, és még be kell mondanom a figurát, szívesen elfelejteném. De legalább én szabom meg a támadások menetét, hogy melyik pozícióba kerüljek, kit hozzunk helyzetbe, és sokat tudok a beállónak is passzolni. Érzem, hogy a csapatomnak szüksége van rám. Az edző is elvárja, hogy vezessem a társaimat, nekem minden meccsre úgy kell mennem, hogy megfeleljek az elvárásainak. Szeretem, ha van rajtam felelősség, jó hatással van a teljesítményemre. Uros elmondta, látja rajtam, mennyire élvezem a játékot, de azért lőjem be a helyzeteimet a következő meccsen...

Siófokon érzi, hogy a csapatnak szüksége van rá (Fotó: Török Attila)

– Mi a véleménye a vaksz nélküli labdáról?
– Aki ezt kitalálta, szerintem még az életében nem kézilabdázott. Csomó technikai elem van, amit vaksz nélkül nem lehet végrehajtani. Hogy tesz le valaki egy cundert vaksz nélküli, csúszós labdával, vagy kínai figuránál hogyan kapja el a labdát a levegőben? Biztos vagyok benne, hogy nagy ellenállásba ütközne, ha valóban be akarnák vezetni. Azt viszont nem szeretem, ha valaki a cipőjére keni, és utána esetleg nagy tócsa marad a földön. Ezzel együtt a vaksz már szerves része a sportágunknak, nem tudom elképzelni nélküle a játékot.

– Van terve a jövőre nézve?
– Már nem vagyok huszonöt éves, de amíg így élvezem a játékot és az edzéseket, biztosan folytatom. Tavaly elvégeztem az MKSZ edzői tanfolyamát, így a D-licencet már megszereztem. Gyerekekkel szívesen foglalkoznék a későbbiekben. Lilinél nem erőltetjük a kézilabdázást, de olyan jól dob bal kézzel, hogy lehet, beajánlom a klubnál.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. augusztus 27-i lapszámában jelent meg.)

(Fotó: Árvai Károly)