Görbicz szerint erőben sem voltunk partnerek a norvégok ellen

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.15. 17:36
null
Karl Erik Böhn szerint ha megnyerjük a bronzmeccset, nagyon boldog lesz a csapat (Fotó: Mirkó István)
A magyar válogatott 30–19-re elbukta az elődöntőt Norvégia ellen a női kézilabda Európa-bajnokságon. A mieink szövetségi kapitánya, Karl Erik Böhn a vereség ellenére büszke csapatára, míg Vérten Orsolya szerint a norvégok kihasználták, hogy nagyon jók lerohanásból. Kovacsics Anikó szerint is a norvégok lerohanásai okozták a vesztünket, de éppen azt játszottuk, amit nem szabadott volna ellenük. Görbicz szerint a norvégok fizikailag is fölénk nőttek.

Karl Erik Böhn a tizenegy gólos vereség ellenére pozitívan nyilatkozott az elődöntő után, és kiemelte, sokat fejlődött a magyar csapat a legutóbbi találkozó óta, amikor 21 góllal kaptunk ki a norvégoktól a 2010-es Európa-bajnokságon (34–13)..

„Először is gratulálok a norvég csapatnak, a világ legjobb együttese. Nagyszerűen támad, és kiváló a kapusa. Megpróbáltunk a lehető legjobban játszani, így sikerült. Az, hogy eljutottunk idáig, nagy siker számunkra. Ha sikerül érmet szereznünk, és megnyerjük vasárnap a bronzmeccset, nagyon boldogok leszünk. Büszke vagyok a lányokra. Most tíz góllal jobbak voltunk, mint Lillehammerben, amikor huszonegy góllal kaptunk ki. Ezúttal csak tizenegy találattal maradtunk alul, úgyhogy legközelebb nyerhetünk” – mondta Karl Erik Böhn, megemlítve a két évvel ezelőtti meccset, amikor még Mátéfi Eszter volt a kapitány.

Vérten Orsolya szerint jól kezdtünk, de a norvégok kihasználták, hogy nagyon erősek a lerohanásos támadásokban.

„Húsz percig nagyon jól tartottuk magunkat, aztán rengeteg hibát elkövettünk. A norvégok lerohanásból általában nagyon sok gólt szereznek, és ezt most ellenünk is megmutatták, nagyon sok ilyen gólt kaptunk. Amikor felállt fal ellen támadtak, nem voltak annyira jó helyzeteik, illetve a kapusaink védtek. A hozzáállással nincs baj, úgy álltunk ki a norvégok ellen, hogy megverhetjük őket. Nagyon remélem, hogy a holnapi meccs után boldogabban fogok nyilatkozni.”

Görbicz Anita szerint a norvégok erőben is fölénk nőttek, de szerencsénk sem volt az összecsapáson.

„A támadójátékunk és a visszarendeződésünk nem működött. Ez van. Szerencsénk sem volt, és erőben sem voltunk ott. Sok volt az eladott labdánk” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a norvégoktól elszenvedett 11 gólos vereség okairól Görbicz Anita.

Kovacsics Anikó szerint is a norvégok lerohanásai okozták a vesztünket, és úgy véli, éppen azt játszottuk, amit nem szabadott volna.

„Mindenki láthatta, hogy az elején nagyon jól tartottuk magunkat. Az első félidő azzal együtt sem volt rossz, hogy a végére már nagyobb lett a különbség. A második félidőben ötgólos hátránynál elkezdtünk kapkodni, a norvégok könnyű gólokat tudtak lőni. Tudtuk, hogy nagyon veszélyesek a lerohanásaik, mi mégis éppen azt játszottuk, amit ellenük nem szabad” – tette hozzá Kovacsics Anikó.

Szucsánszki Zita szerint a bírók sem segítettek minket: „Demoralizáló volt, hogy nemcsak a norvég csapatot, hanem a francia bírópárost is le kellett volna győznünk. Erővel bírni kell a bronzmeccset.”

Herr Orsolya úgy véli, talán túlságosan is akartuk a sikert: „Nagyon akartunk, nagyon készültünk, és lehet, hogy ez volt a baj. Ma így sikerült.”

Tomori Zsuzsanna is úgy gondolja, kiválóan kezdtük a találkozót: „Húsz percig méltó ellenfelek voltunk, utána viszont sok hibánk volt, és a bírók sem voltak következetesek. A norvégok jók, de most legyőzhettük volna őket.”

„Baj a támadójátékkal, szerencsénk sem volt” – Értékelések
NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZERBIA
ELŐDÖNTŐ
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 30–19 (16–11)
Belgrád, 5000 néző. Vezette: Ch. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)
NORVÉGIA: LUNDE HARALDSEN, KOREN 6, Breivang 3, Frafjord 1, Lunde-Borgersen 1, Alstad 3, HERREM 5. Csere: Solberg (kapus), Sulland 1, Löke 2, EDIN 6, Gosse 2, Björndalen, Naess, Oftedal, Jakobsen
MAGYARORSZÁG: Kiss É., Kovacsicz, Tomori 3, Görbicz 6 (2), Szamoránsky P. 2, Szucsánszki 2, Vérten 4. Csere: HERR O. (kapus), Szekeres, Triscsuk, Bognár-Bódi, Kovacsics, Klivinyi, Bulath 2
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–2. 8. p.: 4–5. 12. p.: 6–7. 17. p.: 7–9. 22. p.: 11–10. 34. p.: 17–14. 41. p.: 21–15. 48. p.: 23–16. 53. p.: 28–16
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/0, ill. 3/2
A másik meccsen: Szerbia–Montenegró 26–27 (14–13)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik