Andrea Lekics: Győrben végre BL-győztes lehetek!

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2011.05.18. 16:23
null
Lekicset elbúcsúztatták a Krimnél (Fotó: rkkrim.com)
Kisebb ünnepség keretében búcsúztatta el a Krim Ljubljana a szerb irányítót, Andrea Lekicset, aki a következő évadtól a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatát erősíti.

 

A belgrádi születésű Lekics négyévi ljubljanai tartózkodása során megtanult szlovénul, amit délnyugati szomszédainknál megtiszteltetésnek vettek és még jobban a szívükbe zárták. A 23 esztendős játékos tavaly úgy döntött, még egy idényre marad Ljubljanában, jóllehet akkor már jelentős anyagi gondokkal küszködött a klub.

TISELJ AZ ÚJ EDZŐ

Lekics mellett a napokban vettek búcsút a Krim Ljubljanánál Marta Bon edzőtől, valamint Dragana Cvijicstől, Vesna Pustól – a 35 éves játékos 24 évig tartó pályafutását fejezte be –, Olga Ceckovától és Arianna Geissmanntól.

Az egyesület vezetői egyúttal bejelentették, hogy Tone Tiselj szövetségi kapitány lesz az új tréner, és több – szomszédos országbeli – játékossal tárgyalnak.

Lekics elárulta: nagy vágya Bajnokok Ligáját nyerni, ezért olyan csapatban akar játszani, amely képes erre. „Nem titok, hogy nagy álmom a BL-győzelem, ezért döntöttem úgy, hogy Győrbe igazolok, mert ott sokkal jobb az anyagi háttér és reális az esély arra, hogy megvalósítsam az álmom” – mondta Lekics.

„A magyar bajnoknál új légkör vár rám, újabb kihívások, amit már alig várok. Tudom, hogy Ljubljanában első számú játékos voltam, Győrben pedig egy leszek a sok válogatott kézilabdázó közül, de ha sikeres akarok lenni, akkor jól jön a konkurencia és az állandó bizonyítási kényszer. Elégedett leszek, ha az ETO-ban a legjobb tudásom szerint tudok játszani, és másodlagos, mennyi időt is tölthetek a pályán.”

„Győrben végre BL-győztes lehetek!” – reménykedett Lekics a Siol Sport nevű internetes újságnak, hozzátéve, sok sikert kíván eddigi egyesületének, amellyel kapcsolatban reméli, hogy az ETO-t legalább a BL-elődöntőig elkerüli.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik