A hiányzók nélkül is kötelező a győzelem

Vágólapra másolva!
2010.10.31. 13:16
null
Iváncsik Tamás és Gulyás Péter hiányában nagy szükség lesz Harsányi Gergely jó játékára <br />(fotó: Czagány Balázs – archív)
Szombat d&eacute;lut&aacute;n meg&eacute;rkezett az &eacute;sztorsz&aacute;gi P&ouml;lv&aacute;ba a fogh&iacute;jas, csup&aacute;n 15 tag&uacute; magyar f&eacute;rfi k&eacute;zilabda-v&aacute;logatott, amely vas&aacute;rnap &Eacute;sztorsz&aacute;g legjobbjaival tal&aacute;lkozik.

 

„A körülményes utazás néha fárasztóbb, mint egy-egy mérkőzés – vélekedett szombaton a repülőúttól és buszozástól elgyötört csapatáról Mocsai Lajos. – Reggel hétkor indultunk Budapestről, este hétre érkeztünk meg a hétezer lakosú Pölvába, amelynek nyolcszáz szurkolót befogadó csarnokát már nem néztük meg. Majd vasárnap délelőtt.”

A játékosok tréning helyett a kapitánnyal videóról elemezték a selejtező első fordulójában játszott macedón–észt meccset, és senki sem haragudott, hogy a szombatra tervezett taktikai gyakorlás elmaradt. A keret egészségügyi stábja késő este sem pihent: a sérülésekkel bajlódó játékosok sorra jelentkeztek kezelésre.

Mezey Csaba, a keret fizioterapeutája elmondta, hogy a bosnyákok elleni találkozón nem súlyosbodott a félig egészségesen pályára lépők (Császár Gábor, Gál Gyula, Lékai Máté) állapota, ám ők továbbra is különleges kezelésekre szorulnak.

Nagyobb a baj a két veszprémi jobbszélsővel: Gulyás Péter (vírusfertőzés) több mint három kilót fogyott, nagyon legyengült az elmúlt héten, Iváncsik Tamás bosnyákok ellen megsérülő, bevizesedő térde pedig a gondos ápolás dacára sem gyógyult meg. Ezért egyikük sem utazhatott az így 15 tagúra olvadó, Fazekas Nándort is nélkülöző kerettel Észtországba (a kapus családi okok miatt hiányzik).

Az észtek legutóbbi, macedónok elleni szkopjei mérkőzésének (30–25) jegyzőkönyvét böngészgetve a zágrábi Gál Gyula megjegyezte, hogy az észteknél akad néhány jól képzett, a svájci, svéd és görög bajnokságban, valamint Németországban idegenlégióskodó játékos, akikre oda kell figyelni.

„Nézegettük az összeállításukat, és Ilyés Ferenc megjegyezte, hogy a schaffhauseni Mait Patrail, aki a macedónok ellen négyszer talált be, az ő csapatába, vagyis Lemgóba tart – mondta a CO Zagreb beállósa. – De emlékezhetünk rá a Szeged szeptemberi hazai BL-mérkőzéséről is, amelyen hét gólt lőtt.” Az észt–magyar találkozó vasárnap 16.45 órakor kezdődik.

FÉRFI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ
AZ 1. CSOPORT PROGRAMJA
A VASÁRNAPI PROGRAM
Észtország–Magyarország
Bosznia-Hercegovina–Macedónia
1. FORDULÓ
Macedónia–Észtország 30–25
Magyarország–Bosznia-Hercegovina 26–17
A TOVÁBBI PROGRAM
Március 9–10.: Macedónia–Magyarország
Március 9–10.: Észtország–Bosznia-Hercegovina
Március 12–13.: Magyarország–Macedónia
Március 12–13.: Bosznia-Hercegovina–Észtország
Június 8–9.: Bosznia-Hercegovina–Magyarország
Június 8–9.: Észtország–Macedónia
Június 11–12.: Magyarország–Észtország
Június 11–12.: Macedónia–Bosznia-Hercegovina
 Az 1. és a 2. helyezett jut ki a 2012-es szerbiai Eb-re.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik