„Camilla remekül teljesített nálunk, de megértjük, hogy valami mást szeretne csinálni. Békében válunk el egymástól” – mondta Frank Henriksen, az Ikast sportigazgatója.
Eriksen azonban nem zárta ki visszatérésének lehetőségét:
„Egyszer talán újra kapuba állok majd alacsonyabb szinten, de az is lehet, hogy az élvonalba is visszatérek. Most még nem tudok erről biztosat mondani” – adott reményt híveinek a kézilabdázó, aki 2000 óta játszik a dán klubban, mely a Bajnokok Ligájában egy csoportban szerepel a Győri ETO-val, és három forduló után százszázalékos teljesítménnyel vezeti a kvartettet.