Vuelta: verseny közben rohant be a kávézó WC-jébe a kerékpáros

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.08.29. 18:17
null
Maxim van Gils nehéz helyzetben hozott nagyszerű döntést a Vuelta 14. szakaszán (Fotó: AFP, archív)
Vicces szituációba keveredett a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 14. szakaszán a belga Maxim van Gils. A kerékpáros gyomorproblémákkal küzdött, így versenyzés közben volt kénytelen betérni az egyik kávézó WC-jébe.

 

A nem mindennapi esemény után a belga kerékpáros a dán TV2 Sportnak nyilatkozott az esetről.

„Egyszer csak nagyon elkezdett fájni a hasam, majd amikor egy kis faluba értünk, úgy éreztem, nincs más megoldás, meg kell állnom a helyi kávézónál. A vendégek nagyon meglepődtek, amikor berontottam és úgy néztek rám, mintha szellemet látnának” – mondta a kerékpáros. Hozzátette, miután végzett a dolgával az emberek hangos ovációban törtek ki és elkezdték videózni, sokkal vidámabb lett a hangulatuk.

Maxim van Gils arról is beszélt, hogy megérte számára a megálló, hiszen megkönnyebbült, és sokkal jobban érezte magát. „Egyértelmű, hogy ez volt a helyes döntés” – mondta nevetve a kerékpáros. Az etapot végül a francia Romain Bardet nyerte meg, a belga a 145. helyen ért célba.

A Vuelta a Espana vasárnap a 15. szakasszal folytatódott, amelyet a lengyel Rafal Majka nyert meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik