Vuelta: Roglic az időfutam megnyerésével visszavette a piros trikót

Vágólapra másolva!
2020.11.03. 18:09
null
Újra a Primoz Roglicé a piros trikó (Fotó: AFP)
Primoz Roglic nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 13. szakaszát, a szlovén címvédő a keddi időfutamon aratott sikerével visszavette a vezetést összetettben – írja az MTI.


A hétfői szünnapon elvégzett 681 koronavírusteszt mindegyike negatív volt, így a versenyben maradt 151 kerékpáros mindegyike nekivághatott a spanyol körverseny utolsó hetét megnyitó szakasznak, a Muros és Mirador de Ézaro közötti egyéni időfutamnak.

A másik két háromhetes idén egyaránt időfutamon dőlt el: a Tour de France utolsó előtti szakaszán a szlovén Tadej Pogacar 57 másodperces hátrányról fordította a maga javára az állást Rogliccsal szemben, míg a Giro d'Italián a záró időfutamnak azonos idővel vágott neki a rózsaszín trikós ausztrál Jai Hindley és a későbbi győztes brit Tao Geoghegan Hart.

A keddi 33,7 kilométeres táv jelentős részén sík terep várt a bringásokra, hogy aztán - zömmel kerékpárcserék után – a rendkívül meredek záró 1,8 kilométeren 10-ről 278 méteres tengerszint feletti magasságba tekerjenek fel. A 14,8 százalékos átlagemelkedésű Mirador de Ézaro legnehezebb pontján 30 (!) százalékos kaptató várt a kerekesekre.

Az összetett éléről a tavalyi Giro d'Italia győztese, az ecuadori Richard Carapaz várta az etapot, azzal a tudattal, hogy a 10 másodperces hátránnyal második, címvédő Roglic jobb időfutammenő, hisz a szlovén a számban 2017-ben világbajnoki ezüstérmes volt.

Az esélyeknek megfelelően végül Roglic teljesítette leggyorsabban a távot, az amerikai Will Bartát egy, a négyszeres portugál időfutambajnok Nelson Oliveirát tíz másodperccel megelőzve. A szlovén ezzel negyedik etapgyőzelmét aratta az idei Vueltán és visszavette a piros trikót Carapaztól, akit 49 másodperccel előzött meg.

Az összetett harmadik helyén álló brit Hugh Carthy kiváló teljesítményével továbbra is egy percen belül áll összetettben, míg az ír Dan Martin hátránya már a két perchez közelít.
A spanyol Enric Mas etap előtti 1:50 perc hátránya közel megduplázódott, ráadásul nem a szervezők által kijelölt helyen cserélte le időfutam-kerékpárját normál országútira.

Szerdán a Lugo és Ourense közötti 204,7 kilométer megtétele vár a 75. Vuelta a Espana mezőnyére. A spanyol körverseny – amely hat napon keresztül átfedésben zajlott a Giro d'Itáliával - a tervek szerint vasárnap ér véget Madridban.

VUELTA
13. szakasz, Muros-Mirador de Ézaro, 33,7 km:
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 49:39 perc
2. Will Barta (amerikai, CCC) 1 másodperc hátrány
3. Nelson Oliveira (portugál, Movistar) 10 mp h.
4. Hugh Carthy (brit, EF Pro Cycling) 25 mp h.
...7. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 49 mp h.
...13. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) 1:17 perc hátrány
...16. Enric Mas (spanyol, Movistar) 1:43 p h.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Roglic 49:16:16 óra
2. Carapaz 39 másodperc hátrány
3. Carthy 47 mp h.
4. Martin 1:42 perc hátrány
5. Mas 3:23 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik