Vuelta: Roglic a címvédés kapujában, Gaudué a szakasz

Vágólapra másolva!
2020.11.07. 18:14
null
David Gaudu a célban (Fotó: AFP)
A címvédő szlovén Primoz Roglic a győzelem kapujába ért a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körversenyen, miután a vasárnapi zárás előtt szombaton 24 másodpercet megőrzött az előnyéből összetettben az ecuadori Richard Carapaz előtt. Az etapon a francia David Gaudu diadalmaskodott – írja az MTI.

 

A Sequerosban kezdődő 178.2 kilométeren sorrendben egy első, három harmadik és egy második kategóriás emelkedő várt a mezőnyre, hogy aztán a versenyzők szembenézzenek az Alto de La Covatillával.

A kiemelt kategóriás, 11.4 kilométer hosszú és 7.1 százalék átlagmeredekségű emelkedő végén 1965 méteres tengerszint feletti magasságban volt a hegyi befutó. Ezen a szakaszon dőlt el gyakorlatilag a spanyol körverseny összetettje, miután a vasárnapi zárónapon a madridi körözés hagyományosan már az ünneplésé és a sprintereké. Az etapot Primoz Roglic 45 másodperc előnyből várta a tavaly Giro d'Italia-győztes Carapaz és 53 másodperc fórral a brit Hugh Carthy előtt.

A távnak 10 fokban és esőben vágtak neki a versenyzők, akikre az első hegy tetején köd is várt. Nagy, 34 fős szökevénycsoportot engedett el négy percre a mezőny, amelyben az üldözést a Movistar vezette.

A záró emelkedő lábához érve az – ekkor már Jumbo-Visma vezette – mezőny hátránya három és fél perc fölött volt, az etapgyőzelemért így a szökevények harcolhattak. Az utolsó négy kilométerre Gaudu maradt egyedül az élen, és múlt szombati sikerét követően immár második szakaszát nyerte az idei Vueltán.

Az összetett esélyesek egyre morzsolódó csoportját a záró négy kilométerre érve Carthy megindulásai rostálták még tovább, majd Carapaz támadott, amikor nagyjából három kilométer volt hátra. Bár az ecuadori 21 másodpercet faragott a hátrányából a segítői nélkül rövid időre megrogyni látszó Rogliccsal szemben, utóbbi megtartotta az első helyét. A szlovén akkor védi meg a címét, ha vasárnap célba ér Madridban. Ez a bravúr a spanyol Roberto Herasnak 2004-ben és 2005-ben sikerült.

Az összetett második helyéről Carapaz, a harmadikról a pályafutása első Grand Tour-dobogóját megszerző Carthy várja az utolsó etapot.

VUELTA A ESPANA
1
7. szakasz, Sequeros–Alto de La Covatilla, 178.2 km, hegyi befutó

1. David Gaudu (francia, Groupama-FDJ) 4:54:32 óra
2. Gino Mäder (svájci, NTT) 28 másodperc hátrány
3. Ion Izagirre (spanyol, Asztana) 1:05 perc hátrány
...8. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 2:35 p h.
9. Hugh Carthy (brit, EF) 2:50 p h.
10. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 2:56 p h.
11. Enric Mas (spanyol, Movistar) 3:03 p h.
...18. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) 3:51 p h.

Az összetett élcsoportja
1. Roglic 69:17:59 óra
2. Carapaz 24 másodperc hátrány
3. Carthy 47 mp h.
4. Martin 2:43 perc hátrány
5. Mas 3:36 p h.

A 2020-as World Tour-idény zárását jelentő 18 szakaszos 75. Vuelta a Espana – amely hat napon keresztül átfedésben zajlott a Giro d'Italiával – vasárnap a Hipódromo de la Zarzuela és Madrid közötti 124.2 kilométeres szakasszal ér véget.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik