Vuelta: Philipsen sprintsikere, nem változott az összetett élcsoportja

Vágólapra másolva!
2020.11.05. 17:49
null
A 22 éves Philipsen pályafutása első etapgyőzelmét ünnepelhette háromhetes körversenyen (Fotó: AFP)
A belga Jasper Philipsen nyerte sprintbefutóban a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körverseny 15. szakaszát, amelyen a címvédő szlovén Primoz Roglic megőrizte első helyét összetettben – írja az MTI.

 

Csütörtökön az idei spanyol körverseny leghosszabb etapja, a Mos és Puebla de Sanabria közötti 230.8 kilométer megtétele várt a mezőnyre. A harmadik kategóriás emelkedőből ötöt is tartalmazó távon 13 fős szökés tekert el, ebből indult meg egyedül az utolsó 30 kilométerre az olasz Mattia Cattaneo.

A hajrára az erős szél mellé előbb az eső, majd a köd is megérkezett, a BORA-hansgrohe és a – Tour de Hongrie-n is szerepelt – Caja Rural vezetésével meglóduló mezőny pedig befogta a szökés maradékát, a sokáig kitartó Cattaneót 3.5 kilométerrel a cél előtt érték utol.

Így mezőnyhajrá következett a sprintben érdekelt csapatok részvételével, és az enyhén emelkedő úton Philipsen bizonyult a leggyorsabbnak úgy is, hogy összeért a másodikként célba érő német Pascal Ackermann-nal. Harmadik a német Jannik Steimle lett. A 22 éves Philipsen pályafutása első etapgyőzelmét ünnepelhette háromhetes körversenyen.

Card

Az összetett állását a célnál lévő enyhe köd miatt a három kilométeres kapunál kialakult sorrend szerint állapították meg a szervezők, így az élcsoportban nincs változás, Roglic továbbra is őrzi a piros trikót.

Pénteken a Salamanca és Ciudad Rodrigo közötti 162 kilométer megtétele vár a 75. Vuelta a Espana mezőnyére. A spanyol körverseny – amely hat napon keresztül átfedésben zajlott a Giro d'Itáliával – a tervek szerint vasárnap ér véget Madridban.

VUELTA A ESPANA
15. szakasz, Mos–Puebla de Sanabria, 230.8 km
1. Jasper Philipsen (belga, UAE) 6:22:36 óra
2. Pascal Ackermann (német, BORA-Hansgrohe) azonos idővel
3. Jannik Steimle (német, Deceuninck - Quick-Step) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 60:19:41 óra
2. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 39 másodperc hátrány
3. Hugh Carthy (brit, EF) 47 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik