Vuelta: ismét Storer győzött, Roglic megint leadta a pirosat

Vágólapra másolva!
2021.08.24. 17:31
null
Storer másodszor nyert szakaszt az idei Vueltán (Fotó: Getty Images)
A spanyol országúti kerékpáros-körverseny 10. szakaszán a Roquetas de Mar és Rincón de la Victoria közötti 189 kilométer hosszú dombos szakasz várt a mezőnyre, amelyből az augusztus 20-án az idei első hegyi szakaszt megnyerő Michael Storer diadalmaskodott. Az összetettben a norvég Odd Christian Eiking átvette a vezetést Primoz Roglictól, aki kockáztatott a végén, és elcsúszott az utolsó lejtmenetben.

 

A szakasz első 150 kilométere sem sprintet, sem hegyi hajrát nem tartalmazott, ennek ellenére sokáig nem alakult ki szökés, mivel nagy tempóban falta a kilométereket a mezőny. Végül bő 75 kilométer megtétele után több egymást követő támadássorozat végén előbb egy 12 fős boly lépett meg a mezőnytől, majd bő tíz perc múlva már 30 főre duzzadt a szökevények csoportja, amelyben azonban nem tűnt úgy, hogy az összetettben veszélyes bringás is lett volna...

Mint utóbb kiderült, a főmezőny – az összetettben vezető Primoz Rogliccsal – nagyon kényelmesre vette a figurát, s a nap egyetlen hegyi hajrájának kezdetén már több mint 13 perc volt a hátránya, ami azt jelentette, hogy a napot a 19. helyen 9:10 perc hátránnyal kezdő Odd Christian Eiking és az eggyel mögötte 9:39 hátrányban lévő Guillaume Martin is megelőzte virtuálisan a piros trikót viselő szlovént.

A hegyen felfelé aztán a szökevénycsoport felbomlott, s a négy napja az idei Vuelta első hegyi szakaszát megnyerő Michael Storer második támadása a hegyi hajrá előtt nem sokkal már „életben maradt”, s az ausztrál 22 másodperccel az Eikinget is magában foglaló négyes előtt ért célba.

Eközben Roglic a Puerto de Almáchar csúcsa előtt nem sokkal váratlanul támadásba lendült, s egyedül ért fel a hegytetőre, 20 másodperc előnyt szerezve. Úgy nézett ki, hogy kockázatvállalása beválik, hiszen az összetettben növelni tudja fórját a legnagyobb riválisokkal szemben, még úgy is, hogy elveszíti a piros trikót, ám a lejtmenetben elcsúszott, így a terve dugába dőlt.


Az esését sértetlenül megúszó szlovén összesítésben a harmadik helyre esett vissza több mint két perc hátrányt összegyűjtve. Az élre a kilenc perc hátrányból kettő előnyt csináló Eiking került – nagy háromhetes versenyek bármelyikén először áll az élen a norvég, Martin 58 másodperccel lemaradva tőle a második.

Szerdán az Antequera és a Valdepenas de Jaén közötti 133.6 kilométer vár a 76. Vuelta a Espana mezőnyére.

VUELTA A ESPANA
10. szakasz, Roquetas de Mar–Rincón de la Victoria (189 km, dombos szakasz)

1. Michael Storer (ausztrál, DSM) 4:09:21 óra
2. Mauri Vansevenant (belga, Deceuninck–Quick-Step) 22 mp h.
3. Clément Champoussin (francia, AG2R Citroën) azonos idővel
...5. Odd Christian Eiking (norvég, Intermarché-Wanty) a. i.
...12. Guillaume Martin (francia, Cofidis) 51 mp h.
...37. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 11:49 p h.

Az összetett élcsoportja
1. Eiking 38:37:46 óra
2. Martin 58 mp h.
3. Roglic 2:17 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik