Vuelta: hajszálon múlt Cort újabb sikere, Roglic nyerte a szakaszt

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.25. 18:13
null
Roglic nyerte meg a szakaszt (Fotó: AFP)
A legutóbbi két kiírásban győztes Primoz Roglic nyerte meg a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körverseny 11. szakaszát, amely után az összetett élcsoportjában nem változott a sorrend – számolt be róla az MTI.

 

Az Antequera és Valdepenas de Jaén közötti 133.6 kilométeres, dombos etapon az ötfős szökés négy tagját utolérte a célhoz közeli második kategóriás emelkedőn a jelentősen lezsugorodott mezőny. A múlt csütörtöki etapon szökésből hajszálnyival bár, de diadalmaskodó Magnus Cort húsz másodperces előnnyel kezdhette meg a célhoz vezető rendkívül meredek záró kilométert. Az esélyesek csoportja azonban felzárkózott rá, és háromszáz méterrel a cél előtt kikerülték.

A győzelmet a hasonló emelkedőket kedvelő szlovén Primoz Roglic nyerte meg, lehajrázva a spanyol Enric Mast, akivel néhány száz méterrel korábban kis híján összeakadt. A nyitó időfutam után második sikerét ünnepelhette az idei spanyol körversenyen Roglic, aki ezzel csökkentette a hátrányát a piros trikós norvég Odd Christian Eiking mögött – a sorrend az összetett élcsoportjában nem változott –, riválisainak pedig mind adott időkülönbséget.

Csütörtökön a Jaén és Córdoba közötti 175 kilométer megtétele vár a 76. Vuelta a Espana mezőnyére.

VUELTA A ESPANA
11. szakasz, Antequera–Valdepenas de Jaén (133.6 km)
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 3:11:00 óra
2. Enric Mas (spanyol, Movistar) 3 mp h.
3. Miguel Ángel López (kolumbiai, Movistar) 5 mp h.
...10. Odd Christian Eiking (norvég, Intermarché-Wanty) 11 mp h.
11. Guillaume Martin (francia, Cofidis) azonos idővel

Az összetett élcsoportja
1. Eiking 41:48:57 óra
2. Martin 58 mp h.
3. Roglic 1:56 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik