Vuelta: Carthy nyert az Anglirun, Carapaz visszavette a piros trikót

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.01. 18:05
null
Hugh Carthy nyert az Anglirun (Fotó: AFP)
A brit Hugh Carthy nyerte meg a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körverseny 12. szakaszát, amelyen az ecuadori Richard Carapaz visszavette a vezetést a szlovén Primoz Roglictól összetettben – írja az MTI.

 

A 109.4 kilométeres etapon két harmadik és két első kategóriás emelkedő után a legendás Angliru megmászása várt a mezőnyre. A kiemelt kategóriás, 12.4 kilométer hosszú és 9.9 százalékos átlagmeredekségű emelkedő elején és végén 20 százaléknál is meredekebb részeket is le kellett küzdeniük a kerékpárosoknak.

Nagy irammal indult a szakasz, közel húsz kilométer telt el, mire a Jumbo-Visma vezette mezőny elengedett egy húszfős szökevénycsoportot. Az élcsoport három perc előnyt dolgozott ki, ebből a szakasz felénél a mezőnyt vezető Movistar faragott jócskán. Az utolsó előtti emelkedőn Chris Froome állt a mezőny élére, a hétszeres Grand Tour-győztes tempója pedig jelentősen megrostálta az esélyesek csoportját.

Az Anglirun befogták az utolsó szökevényeket is a Jumbo-Visma vezetésével, a végső öt kilométerre tízen maradtak az esélyesek csoportjában. Az utolsó 3.5 kilométeren kezdődtek az akciók, a 2018-ban második spanyol Enric Mas indult meg, két kilométerrel a cél előtt pedig az összetettben éllovas szlovén Primoz Rogliccsal azonos idővel álló Richard Carapaz lódult meg. A címvédő Roglicnak szerencséje volt, hogy az amerikai Sepp Kuss személyében maradt segítője, mert ezen a napon az élbolyból ő tűnt a legsebezhetőbbnek.

Az utolsó 1300 méterre az összetett negyedik helyén álló Carthy indult meg, és pályafutása legnagyobb győzelmét aratta, összetettben pedig a harmadik helyre lépett előre, az ír Dan Martint megelőzve.

Card

A negyedikként célba érő Carapaz 10 másodperc előnnyel vette át a piros trikót.

A hétfői szünnap után kedden a Muros és Mirador de Ézaro közötti 33.7 kilométeres egyéni időfutam vár a 75. Vuelta a Espana mezőnyére. A spanyol körverseny – amely hat napon keresztül átfedésben zajlott a múlt vasárnap zárult Giro d'Itáliával – a tervek szerint jövő vasárnap ér véget Madridban.

VUELTA
12. szakasz, La Pola Llaviana–Alto de l'Angliru, 109.4 km, hegyi befutó
1. Hugh Carthy (brit, EF Pro Cycling) 3:08:40 óra
2. Alekszandr Vlaszov (orosz, Asztana) 16 mp hátrány
3. Enric Mas (spanyol, Movistar) azonos idővel
4. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) a. i.
5. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 26 mp h.
6. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) a. i.
7. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Carapaz 48:29:27 óra
2. Roglic 10 mp h.
3. Carthy 32 mp h.
4. Martin 35 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik