Giro: véget ért, de örökké emlékezetes marad a 2022-es olasz kör

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2022.05.31. 11:34
null
Valter Attila (jobbra) biztos benne, hogy lesz még esélye a jövőben a szakaszgyőzelemért harcolni (Fotó: Groupama-FDJ)
A feledhetetlen első három hazai szakasz után is volt miért végigizgulnunk a 105. Olasz kört, amely a hajrában meg is hozta a remélt magyar eredmény(eke)t. Az itthoni rendezés mellett mindhárom magyarra, Valter Attilára, Fetter Erikre és Peák Barnabásra is nagyon büszkék lehetünk.

Amilyen álomszerűen kezdődött, olyan szépen is végződött a 105. Giro d'Italia magyar szempontból. Szinte hihetetlen, hogy az első három magyarországi szakasz óta eltelt már három hét, hiszen a hazai „Nagy rajt” élményét azóta is emésztgetjük – a lehető legpozitívabb értelemben. Arról azonban, hogy az országban kitörő, sohasem látott kerékpárláz és a viadal iránti érdeklődés azután is fennmaradjon, hogy az Olasz körverseny karavánja elhagyta hazánkat, három versenyzőnknek kellett gondoskodnia, és a háromheti összkép alapján azt kell mondani, gondoskodtak is róla.

Noha legnagyobb közönségkedvencünk, a tavaly három felejthetetlen napot az összetett éllovast megillető rózsaszín trikóban eltöltő Valter Attila az első két hét után önkritikusan maga is elismerte, nem elégedett az eredményeivel, a záró hét sok mindenért kárpótolta őt és az érte szorítókat is.

„A mosolyt mintha otthon hagytam volna, amikor eljöttünk Magyarországról, de egy csomagot ugyanúgy cipelek minden szakaszon. Egy-két éve ez a teljesítmény teljesen rendben lett volna, de a léc egyre feljebb van, egyre nagyobb kihívás megugrani. Egyelőre nem vagyok kibékülve az eredményeimmel, sokkal többre vagyok képes, de mindig nem alakulhat úgy a verseny, ahogy eltervezzük” – fogalmazott a francia FDJ klasszisa a második szünnapon, az utolsó héten pedig sok minden ki is jött abból, ami addig benne ragadt. A 19. etapon ugyanis hajszálra volt a sportágtörténeti dobogótól: ha nincs az a gonosz utolsó kanyar, szinte biztos, hogy még a negyedik helynél is előrébb végzett volna, pedig hagyományos szakaszon (nem időfutamon) az is toronymagasan a legjobb magyar háromhetes eredmény.

„Egyrészt tudom, hogy hálásnak kell lennem, mert megmutathattam, képes vagyok harcolni a győzelemért. Másrészt viszont óriási csalódottság van bennem. Bírtam volna erősebb tempót menni, de nem volt elég infóm az utolsó kanyarról, nem számítottam rá, hogy ekkora lesz. Ám tudom, abból a pozícióból sem nyertem volna sehogy sem. Elrontottam. Nagyon jó lett volna nyerni, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó esélyem a győzelemre, sőt!”

Arról nem beszélve, hogy Valter összetettbeli 35. helye és a fiatalok versenyében megcsípett top 10-es (9.) eredménye mellett a csapatából egyedüli hegyimenőként is oroszlánrészt vállalt az FDJ fő céljában, a ciklámen trikó megszerzésében. Az istálló sztársprinterét, Arnaud Démare-t triplázáshoz segítette, a francia utcahosszal nyerte meg a gyorsasági pontversenyt (254 pontjával majdnem 120 egységet vert a mögötte 136-tal másodikként végző Fernando Gaviriára), nem csoda, hogy Démare több ízben magyarul mondott köszönetet Valternek a segítségért, s a vasárnapi, veronai ceremónián is egymás mellett ünnepeltek a dobogó tetején a ciklámen trikó átadásakor.

És csak elismerés illeti a másik két magyart, az egyaránt Grand Tour-debütáns Fetter Eriket és Peák Barnabást is.

Mert noha Magyarországon sokan hajlamosak kizárólag érmek és helyezések alapján mércét állítani, az országúti kerékpársport ennél azért összetettebb sportág. Eleve óriási fegyvertény, hogy mindketten végigcsinálták életük első háromhetesét és a majd' 3500 kilométeres össztávot, de mindezt ráadásul úgy tették, hogy a csapatuk által rájuk ruházott feladatoknak is maradéktalanul eleget tettek. Az ettől az évtől a Wantyban tekerő és valósággal kivirágzó Peák például amellett, hogy elért egy kiváló szakasz-13. helyet, rengeteget vezetett a történelmet író, első fekete-afrikai versenyzőként háromhetes szakaszt nyerő Biniam Girmaynak (hogy szegényre mégis mindenki az abszurd „szemkilövős” pezsgőbalesetéről fog emlékezni, már más kérdés...), és a 176 eredeti indulóból végül a 110.-ként végzett segítőként. Az eolo-kometás Fetter szintén rengeteget dolgozott társaiért, ő is ott volt elmenésekben és támadásokat vert vissza, 83. helye 17-tel jobb, mint tavaly csapattársáé, Dina Mártoné, a záró időfutamon pedig a 23. legjobb időt száguldotta, ami három ilyen kőkemény hét után első Grand Tourján több mint megsüvegelendő.

Jai Hindley, az első ausztrál Giro-győztes (Fotó: AFP)
Jai Hindley, az első ausztrál Giro-győztes (Fotó: AFP)

És a végén még Richard Carapaz is őszintén tudott mosolyogni a dobogó második fokán, pedig neki aztán lett volna oka a csalódottságra, hiszen hat szakaszon át, eggyel a vége előtt még úgy állt, megszerzi karrierje második Giro-győzelmét, ám az utolsó előtti etapon megzuhant és jött Jai Hindley, aki első ausztrálként tudta hazavinni a rózsaszín trikót, az ikonikus maglia rosát. Neki viszont a sors éppen, hogy visszaadott valamicskét abból, amit két éve elvett tőle – akkor az ő szájából énekelte ki a sajtot a záró időfutamon Tao Geoghegan Hart.

A 2022-es Giro tehát nemcsak nekik, de nekünk, magyaroknak is biztos, hogy örökké emlékezetes marad, és nagyon büszkék lehetünk rá, már csak a budapesti „Grande Partenza” és a többi fantasztikusan sikerült hazai szakasz okán, s mert az országúti kerékpársport gazdag történetében először szurkolhattunk egyszerre három honfitársunknak egy nagy körversenyen.

Először – de reméljük, nem utoljára, s innen csak még feljebb visz az út!

A 105. GIRO D'ITALIA PROGRAMJA
szakasztáv (km)jellege szakaszgyőztesaz összetett éllovasa
a magyarok eredménye
a magyarok az összetettben
1.május 6.
Budapest–Visegrád
195 sík
Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix)
Mathieu van der Poel
…29. Valter Attila (Groupama-FDJ), …112. Fetter Erik (EOLO-Kometa), …167. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert)

…29. Valter

…112. Fetter …167. Peák

2.
május 7.
Budapest
9.2
egyéni időfutam
Simon Yates (brit, Team BikeExchange-Jayco) Mathieu Van der Poel
...45. Fetter
...51. Peák
...82. Valter
...40. Valter ...101. Fetter
...150. Peák
3május 8.
Kaposvár–Balatonfüred201
sík
Mark Cavendish (brit, Quick-Step Alpha Vinyl)Mathieu van der Poel
...41. Fetter
...48. Valter
...172. Peák
...40. Valter
...98. Fetter
...167. Peák
május 9.
pihenőnap
4.
május 10.
Avola–Etna 166
nehéz hegyi
Lennard Kämna (Bora-Hansgrohe)Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...65. Fetter
...70. Valter
...107. Peák
...61. Valter ...64. Fetter
...132. Peák
5.
május 11.
Catania–Messina 174
sík
Arnaud Démare (Groupama-FDJ)Juan Pedro López
...104. Peák
...127. Fetter ...145. Valter
...64. Valter
...65. Fetter
...130. Peák
6.
május 12.
Palmi–Scalea192
sík
Arnaud Démare
Juan Pedro López
...30. Valter
...38. Fetter
...148. Peák
...64. Valter
...65. Fetter
...131. Peák
7.május 13.
Diamante–Potenza 198közepes hegyi
Koen Bouwman (holland, Jumbo-Visa) Juan Pedro López
...15. Valter
...125. Fetter
...129. Peák
...30. Valter
...108. Fetter
...133. Peák
8.május 14.
Nápoly–Nápoly149dombos
Thomas De Gendt (Lotto-Soudal)
Juan Pedro López
...15. Fetter
...48. Valter
...138. Peák
...48. Valter
...102. Fetter ...137. Peák
9.május 15.
Isneria–Blockhaus 187
nehéz hegyi
Jai Hindley (ausztrál, Bora-Hangsrohe)
Juan Pedro López
...48. Valter
...74. Fetter
...141. Peák
...43. Valter
...97. Fetter ...138. Peák
május 16.
pihenőnap
10.
május 17.
Pescara–Jesi
194
dombos
Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty-Gobert)
Juan Pedro López
...75. Valter
...106. Fetter
...127. Peák
...43. Valter
...96. Fetter
...138. Peák
11.
május 18.
Santarcangelo di Romagna–Reggio Emilia
203
sík
Alberto Dainese (olasz, Team DSM)
Juan Pedro López
...85. Valter
...104. Fetter ...127. Peák
...43. Valter
...94. Fetter
...135. Peák
12.május 19.
Parma–Genova 186
közepes hegyi
Stefano Oldani (olasz, Alpecin-Fenix)Juan Pedro López
...70. Fetter
...76. Peák
...100. Valter
...43. Valter ...92. Fetter ...130. Peák
13.
május 20.
San Remo–Cuneo 157
sík
Arnaud Démare
Juan Pedro López
...13. Peák
...83. Fetter
...134. Valter
...46. Valter ...89. Fetter ...124. Peák
14.
május 21.
Santena–Torino 153
nehéz hegyi
Simon Yates Richard Carapaz (ecuadori, INEOS-Grenadiers)
...31. Valter
...52. Fetter
...83. Peák
...40. Valter ...88. Fetter ...122. Peák
15.
május 22.
Rivarolo Canavese–Cogne 177
nehéz hegyi
Giulio Ciccone (olasz, Trek-Segafredo) Richard Carapaz
...45. Fetter
...96. Peák ...127. Valter
...51. Valter ...78. Fetter ...122. Peák
május 23.
pihenőnap
16.május 24.
Salo–Aprica 200
nehéz hegyi
Jan Hirt (cseh, Intermarché-Wanty-Gobert)Richard Carapaz
...64. Valter
...92. Fetter
...128. Peák
...51. Valter ...81. Fetter ...121. Peák
17.
május 25.
Ponte di Legno–Lavarone168nehéz hegyi
Santiago Buitrago (kolumbiai, Bahrain Victorious)
Richard Carapaz

...15. Valter
...59. Peák
...75. Fetter

...42. Valter
...79. Fetter
...110. Peák
18.május 26.
Borgo Valsugana–Trevisio 146
sík
Dries De Bondt (belga, Alpecin-Fenix)
Richard Carapaz
…94. Valter
…128. Fetter
…137. Peák
…41. Valter
…81. Fetter
…114. Peák
19.május 27.
Marano Lagunare–Santuario de Castelmonte 178
nehéz hegyi
Koen Bouwman
Richard Carapaz
…4. Valter
…88. Fetter
…90. Peák
…34. Valter
…79. Fetter
…109. Peák
20.május 28.Belluno–Marmolada 167
nehéz hegyi
Alessandro Covi (olasz, UAE Team Emirates)Jai Hindley (ausztrál, Bora-Hansgrohe)
…51. Valter
…97. Fetter
…103. Peák
…35. Valter
…84. Fetter
…110. Peák
21.május 29.
Verona
17.1egyéni időfutam
Matteo Sobrero (olasz, Bikeexchange)
Jai Hindley
...23. Fetter
...31. Valter
...48. Peák
…35. Valter
…83. Fetter
…110. Peák
ÖSSZESEN
3410.3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik