Vas Kata Blanka még ismerkedik a másfajta szereppel

– Ismét mozgalmas évet tudhat maga mögött: két Grand Tour országúton, Európa-bajnoki érem terepen, három országos bajnoki cím. Milyen érzésekkel tekint vissza az elmúlt tizenkét hónapra?
– Nem kifejezetten az eredményesség volt a fontos, sokkal inkább, hogy megvessem a lábam a felnőttmezőnyben, különös tekintettel az országúti szakágra. Ha egy eredményt kellene kiemelnem, a cyclo-cross Európa-bajnokság lenne, amelyen ismét sikerült dobogóra állnom. Országúton is voltak jó és kevésbé jó élményeim, a pozitívak közül a franciaországi Classic Lorient Agglomération nevű egynapost említeném, bár nyolcadik lettem, a győzelemért versenyeztem.

– Országúton tulajdonképpen ez volt az első teljes profi szezonja. Milyen tapasztalatokkal gazdagodott?
– Így igaz, ahogyan mondtam, ez az év a szakágon belüli ismerkedésé volt. Rengeteget tanultam az edzéseken a versenyzésről, az étkezésről és úgy általában az országúti kerékpározásról, gondolok főképpen a taktikai aspektusaira. Az volt az egyik legnagyobb felismerésem, hogy a többi szakággal szemben ez tényleg teljes mértékben csapatsport, ebből adódóan sokkal összetettebb.

– Ilyen szempontból mi volt az, amire a legnehezebb volt átállnia?
– Arra, hogy itt nem én vagyok főszerepben. Ez egy közösség, amelyben egymással dolgozunk egymásért, és együtt nyerünk, ha valamelyikünk sikert ér el. Ez persze kívülről nem érzékelhető ennyire, sőt még nekem is szolgált újdonságokkal annak ellenére, hogy tudtam, hová érkezem. Nem mindig éreztem úgy, hogy hasznos tagja vagyok a csapatnak, amikor viszont az voltam, tudtam segíteni, mégis nehéz volt megemészteni, hogy nem az elsők között értem célba. Ebben a legnehezebb talán az, hogy megmaradjon az ember önbizalma egy ilyen esetben, és elfogadja, hogy aznap csak ennyi volt a szerepe, de máskor majd ő kerül előtérbe, és akkor a többiek dolgoznak érte.

– Ezek a tapasztalatok változtatnak azon, melyik szakág milyen hangsúlyt kap a jövőben?
– Szeretném mindhárom szakágat megtartani, az arányok viszont változhatnak. Lehet, hogy a hegyi valamelyest háttérbe szorul, az országúti előtérbe kerül, a terepkerékpározás pedig marad ugyanúgy télre, ahogyan eddig is. Nagyon jól érzem magam az SD Worxnél és ez rengeteget nyom a latban.

– Országúton két Grand Touron, a Giro d'Italián és a Vuelta a Espanán is rajthoz állt, karrierjében először. Milyen élményekkel gazdagodott a legnívósabb körversenyeken?
– Nem volt igazán jó élmény egyik sem. A Girón elestem, ráadásul az azt követő szakaszokon már csak szenvedtem, nem ment jól. Tanulópénznek mindenképpen hasznos volt, ennél már csak jobb lehet. A Vuelta előtt beteg voltam, emiatt felkészülésnek fogtuk fel inkább, de a csapatnak hasznos tagja tudtam lenni, viszont a saját eredményemet nem is figyeltem, megmondom őszintén, nem is tudom, végül hányadik lettem.

– Akárhogy is, az országúti szezonja azért jó benyomást keltett holland csapatában, hiszen októberben az SD Worx meghosszabbította a szerződését 2024-ig.
– Április óta folyamatosan tárgyalásban voltunk, a csapat már akkor le akart kötni hosszabb távra. A kommunikáció egyébként is rendszeres, minden szezon elején és végén leülök a sportigazgatókkal, összegzünk, értékelünk.

– Szeptemberben végül nem utazott el az országúti világbajnokságra Ausztráliába, mondván, túl sok energiát igényel a cyclo-cross szezon előtt. Utólag jó döntés volt?
– Őszinte leszek: eszembe sem jut a világbajnokság. Nagyon megterhelte volna az utazás a szervezetemet, akkor úgy ítéltem meg – s most is tartom –, nem reális, hogy olyan eredményt érjek el, amiért megéri kockáztatnom a cyclo-cross szezonomat. Ha közelebb, mondjuk, Európában lett volna a vb, nehezebben hoztam volna meg a döntést, így viszont könnyen ment. Az, hogy a tavalyi ezüstérem után ismét sikerült dobogóra állnom az Európa-bajnokságon, igazolja, hogy helyes döntést hoztam.

– Egyébként melyik helyszín tetszett a leginkább azok közül, ahol 2022-ben járt?
– Talán a franciaországi magaslati edzőtábor, ahová a csapattal mentünk. Gyönyörű tájakon jártunk, többek között „megmásztuk” a 2300 méter magasan fekvő Col de la Loze-hágót az Alpokban, de összességében az egész edzőtábort nagyon élveztem.

– Az év fizikai, szakmai részét érintettük, de mi a helyzet a mentális aspektussal? Huszonegy évesen talán még önmagát is folyamatosan ismeri meg az ember, ennyi inger, új impulzus és kihívás közepette pedig ez hatványozottan igaz, nem?
– Meg kellett barátkoznom azokkal a napokkal, amelyeken nem jöttek az eredmények, akár az én hibámból, akár a körülmények összejátszása miatt – utóbbit még nehezebb feldolgozni. Például általában nem azért esik el az ember, mert elrontott valamit, hanem szimplán rosszkor volt rossz helyen, és ez sem hegyikerékpározásban, sem terepen nem igaz, hiszen ott nem vesz körül sűrű mezőny. Amikor elestem a Girón, abból a szempontból is rosszul jött, hogy éppen a következő szakaszokra készültem, a csapat is engem segített volna, s a baleset után még az is kérdéses volt, tudom-e folytatni. Az évemnek mentális értelemben egyértelműen az volt a legnehezebb része.

– Van olyan ember – szakember – a környezetében, akivel rendszeresen tud beszélni a hullámvölgyekről?
– Nincs! Pedig nagyon fontos lenne, akár ezekben a pillanatokban, akár általánosságban, hogy legyen valaki, akivel meg tudom osztani a nehézségeimet. A mentális oldala az élsportnak legalább olyan kardinális, mint a fizikai.

– Tervezi, hogy felkeres egy sportpszichológust?
– Szívesen fordulnék szakemberhez – de nem a holland csapatom keretein belül szeretném intézni, mert könnyebben menne magyarul beszélni valakivel a mélyebb érzésekről. A nehezebb pillanatokban a családtagjaimhoz tudok fordulni – főleg édesanyámhoz –, de anélkül, hogy megbántanám őket, van, hogy az ő támogatásuk nem elég. Egészen más minőségű segítséget tud nyújtani, akinek ez szakmája.

A 2022-ES CYCLO-CROSS EURÓPA-BAJNOKSÁG ÖSSZEFOGLALÓJA

– Akkor a 2023-as bakancslistájára felkerül ez a feladat is?
– Igen, azt gondolom, felkerülhet.

– És ha már bakancslista: van olyan sportesemény, amelyre szívesen elmenne?
– Nem vagyok túlzottan nagy sportrajongó, így ilyesmit nem tudok mondani. Ellenben ByeAlex koncertje régóta a vágyaim között szerepel, jó ideje mondogatom a családtagjaimnak – és szerencsére idén ez volt az egyik karácsonyi ajándékom a barátomtól. De a fiatalabb magyar előadók koncertjére mindig vevő lennék: Manuel, a Valmar vagy a Bruno x Spacc szerepel a legtöbbet a lejátszási listámon.

– Térjünk ki még Párizsra! A Tokiótól Párizsig ívelő időszak felénél járunk, ráadásul ön nem is csak egy szakágban gondolkodhat. Tokióban 2021-ben negyedik lett hegyikerékpározásban – mit tervez a 2024-es játékokra?
– Szeretnék rajthoz állni hegyen és országúton is, ezért is tervezek elindulni az U23-as hegyi világbajnokságon, hogy egy jó eredménnyel kvótát szerezzek, amennyiben addig nem szerez Magyarország. Országúton könnyebb a helyzet, hiszen a UCI-ranglistán kell a legjobb százban lenni (Vas decemberben a 77. helyen áll – a szerk.). De nem stresszelek rá túlságosan, a hegyi szezon kicsit lazább lesz, úgy számolok, hogy elég az utolsó évadot meghajtanom. Országúton egyébként is rám fér a tapasztalat, és erőnlét szempontjából is sokkal jobban felkészít ez a szakág.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. december 24-i lapszámában jelent meg.)