Tour: Wout van Aerté az utolsó szakasz, Pogacar megvédte a címét

Vágólapra másolva!
2021.07.18. 20:03
null
Pogacar (sárgában) a célban (Fotó: AFP)
Vasárnap a hagyományos Champs-Élysées-i befutóval véget ért a francia kerékpáros körverseny: a 21., záró szakaszon a belga Wout van Aert diadalmaskodott. Összetettben a címvédő, 22 éves szlovén, Tadej Pogacar nyert, aki a legjobb hegyi menőnek járó piros pöttyös és a legjobb 25 éven alulinak járó fehér trikót is hazavitte.

A 22 éves szlovén Pogacar több mint ötperces előnnyel előzte meg az összetettben másodikként záró Jonas Vingegaard-t és héttel a harmadik, 2019-ben Giro d'Italia-győztes ecuadori Richard Carapazt.

A 2017-es Tour de Hongrie-n harmadik Pogacar harmadszor indult háromhetesen, a 2019-es Vuelta a Espanán elért harmadik helye után tavaly és idén is elhódította a Tour sárga trikóját. Míg tavaly az utolsó előtti szakaszon, az egyéni időfutamon emlékezetes és drámai körülmények között vette át a vezetést összetettben honfitársától, az esélyesnek tartott Primoz Roglictól, addig idén a 8. szakasz után állt az összetett élére, és nem is adta át senkinek a vezetést. A legutóbbi kiíráshoz hasonlóan ezúttal is három kategóriában végzett az élen: a legjobb fiatalt illető fehér, valamint a hegyi pontverseny első helyezettjének járó pöttyös trikót is hazaviszi minden idők legfiatalabb kétszeres Tour-győztese.

A szakasz első fele szokás szerint az ünneplésről szólt, a lassú rajt alatt Pogacarnak még mezt aláírni is jutott ideje. A körpálya megkezdésekor, a záró 54 kilométeren viszont megkezdődött a valódi tempómenés, a kialakult szökéseket nem engedték fél percnél messzebb. Eközben a Champs-Élysées felett kötelékben elrepülő vadászgépek festették az égre a francia trikolórt. A Deceuninck - Quick-Step vezette mezőny a záró kör elején érte be az utolsó szökést, az utolsó kanyarhoz azonban a Jumbo-Visma érkezett a legjobb pozícióban, Van Aert pedig Cavendish előtt kezdhette meg a sprintet, amelyben a belga bajnok ért célba először. Ezzel Van Aert a dupla ventoux-s hegyi szakasz és a szombati időfutam megnyerése után harmadszor győzött az idei Touron, honfitársa, Jasper Philipsen lett a második. Az idén négy szakaszsikert begyűjtő 36 esztendős Cavendishnek ezúttal be kellett érnie a harmadik hellyel, és azzal, hogy a pontverseny élén végezve megszerezte a legjobb sprintert illető zöld trikót.

A 39. születésnapját pénteken ünneplő André Greipel az idény végén visszavonul, a francia körversenyen 11 etapot nyerő német sprinter ötödikként ért célba az utolsó Tour-szakaszán.

A SZAKASZ ÖSSZEFOGLALÓJA

TOUR DE FRANCE
21. (utolsó) szakasz, Chatou–Párizs, Champs-Élysées, 108.5 km
1. Wout van Aert (belga, Jumbo-Visma) 2:39:37 óra
2. Jasper Philipsen (belga, Alpecin-Fenix) azonos idővel
3. Mark Cavendish (brit, Deceuninck - Quick-Step) a. i.

Az összetett végeredményének élcsoportja:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 82:56:36 óra
2. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 5:20 perc hátrány
3. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 7:03 p h.
4. Ben O'Connor (ausztrál, AG2R Citroën) 10:02 p h.
5. Wilco Kelderman (holland, BORA-hansgrohe) 10:13 p h.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik