Tour: szökésből nyert Konrad, az összetett nem változott

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.13. 18:24
null
Az osztrák bringás először nyert szakaszt a Tour de France-on (Fotó: AFP)
Patrick Konrad nyerte meg kedden a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny 16. szakaszát, amelyen a címvédő Tadej Pogacar előnye nem változott az összetett élén.

 

A hétfői szünnapot követően a záró hét első napján a Pas de la Case és Saint-Gaudens közötti 169 kilométeres táv várt a kerékpárosokra négy kategorizált emelkedővel.

A mezőny ezúttal nagy csoportot engedett eltekerni, készülve a soron következő két hegyi befutós, a keddinél is nehezebb etapra, így a szökés hazaérhetett. A második és első kategóriás emelkedő után az utolsó előtti, újfent második kategóriás hegyen a szombaton másodikként beérő Patrick Konrad leszakította vetélytársait, akik a hátralevő 36.5 kilométeren már nem is tudták utolérni. A 29 éves Konrad pályafutása legnagyobb sikereként először ünnepelhetett szakaszgyőzelmet Grand Touron. A hegyeket jól bíró olasz bajnok sprinter, Sonny Colbrelli érkezett meg másodikként, míg harmadik az ausztrál Michael Matthews lett.

Az esélyesek csoportja a sárga trikós szlovén Tadej Pogacarral és kihívóival 13:49 perc hátránnyal, az utolsó kilométereken nagy tempóban tekerve együtt ért célba. Így nem változott az összetett a szerdai etap előtt, amelyen a Muret és Col de Portet közötti 178.5 kilométer megtételével és hegyi befutóval folytatódik a francia körverseny. A 108. Tour de France-on a kerékpárosok összesen 3414 kilométert tekernek, amíg vasárnap célba érnek a párizsi Champs-Élysées-n.

TOUR DE FRANCE
16. szakasz, Pas de la Case–Saint-Gaudens, 169 km
1. Patrick Konrad (osztrák, BORA-hansgrohe) 4:01:59 óra
2. Sonny Colbrelli (olasz, Bahrain-Victorious) 42 mp h.
3. Michael Matthews (ausztrál, BikeExchange) azonos idővel

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 66:23:06 óra
2. Rigoberto Urán (kolumbiai, EF) 5:18 p h.
3. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 5:32 p h.
4. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 5:33 p h.
5. Ben O'Connor (ausztrál, AG2R Citroën) 5:58 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik