Tour: Pogacar nagyot hajrázott, a szakasz és a sárga trikó is az övé

H. Á., I. SZ.H. Á., I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.07.07. 16:50
null
Tadej Pogacar megnyerte a szakaszt, s elvitte a sárga trikót (Fotó: AFP)
A szlovén Tadej Pogacar nyerte meg a Tour de France csütörtöki, hatodik szakaszát, ezzel átvette a vezetést a Francia kerékpáros-körverseny összetett versenyében.

Az igazán kaotikus 5. szakaszt követően hogyan máshogy kezdődhetett volna a hatodik etap, mint némi zűrzavarral: mindössze három kilométerrel a start után – miközben elöl többen igyekeztek megszökni – a mezőny végén Mathieu Burgaudeau esett nagyot. A fiatal francia láthatóan nagy fájdalmak közepette, de a saját lábán állva várta az orvosi ellátást.

Az élen több támadás is sikertelennek bizonyult, egy közel 20 kilométer után meglépő triót – benne a szerdai második Taco van der Hoornnal – például a sárga trikós Wout van Aert vezetésével vett üldözőbe és ért be a mezőny, amely szintén a belga éllovas munkásságának köszönhetően továbbra sem igazán lassult le, ráadásul némi oldalszél is nehezítette a kerekesek dolgát.

Végül a nap szökése 150 kilométerrel a vége előtt alakult ki, amikor megint az élre állt Van Aert és olyan tempót ment, hogy a mezőny tagjai négy kivételtől eltekintve egyszerűen leszakadtak. Van Aerttal legtovább Quinn Simmons bírta, de a belga az utolsó egy órára egyedül maradt – bő tíz kilométerrel a cél előtt elfogyott az előnye, és le is maradt a főmezőnytől, így elbúcsúzott a hősiesen védett sárga trikótól.

Az utolsó tíz kilométeren is volt biztató támadás, Alexis Vuillermoz az egyik emelkedőn elhúzott az élbolytól, ám őt másfél kilométerrel a vége előtt utolérték.

A mezőnyhajrában nem jutott szó a sprintereknek, Tadej Pogacar ugyanis az utolsó kilométeren elég nagy előnyt szerzett ahhoz, hogy néhány kerékpárhosszal a riválisok előtt érjen célba, és a kormányt elengedve ünnepelhessen a fehér trikóban. A sikeres hajrá az időjóváírásnak köszönhetően sárga trikót is eredményezett nála – tőle nehezebb lesz elvenni, mint Van Aerttól volt.

A belga hét és fél perces hátránnyal ért célba az utolsó sárga trikós napján.

Pénteken a Tomblaine-ből induló 176.5 kilométeres táv megtétele és az idei első hegyi befutó a La Planche des Belles Filles-en vár a 109. Tour de France mezőnyére.

109. TOUR DE FRANCE
6. szakasz, Binche–Longwy, 219.9 km

1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 4:27:13 óra
2. Michael Matthews (ausztrál, BikeExchange-Jayco) azonos idővel
3. David Gaudu (francia, Groupama-FDJ) a. i.
Az összetett élcsoportja
1. Pogacar 20:44:44 óra
2. Neilson Powless (amerikai, EF Education-EasyPost) 4 másodperc hátrány
3. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 31 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik