Tour de Hongrie: Chris Froome csapata is indul az idei versenyen

Vágólapra másolva!
2021.01.14. 12:35
Chris Froome új csapata, az Israel Start-Up Nation is jelezte indulási szándékát az idei magyar országúti kerékpáros körversenyre, így már négy olyan istálló indulása biztos, mely a legmagasabb kategóriába (World Team) tartozik – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

A Tour de Hongrie szervezői csütörtöki közleményükben azt emelték ki, hogy az izraeliek visszatérő résztvevői a viadalnak, már akkor szerepeltek, amikor még csak harmadik kategóriás, úgynevezett kontinentális csapatnak számítottak. Ráadásul nem csupán résztvevői, hanem meghatározó tagjai is voltak rendre a mezőnynek, a 2016-os viadalon Mihkel Räim, 2019-ben pedig Krists Neilands a színeikben szerepelve nyerte meg a versenyt.

Az Israel Start-Up Nation tavaly már a World Teamek közé tartozott és indult a legrangosabb magyar országúti viadalon, s az idei évtől újra sikerült szintet lépniük, hiszen náluk folytatja pályafutását a sportág történetének egyik legjobbja, a négyszeres Tour de France-, kétszeres Vuelta a Espana- és egyszeres Giro d'Italia-győztes Chris Froome. Az istálló kötelékébe 17 ország 32 kerekese tartozik, köztük a brit sztár mellett olyan klasszis versenyzők, mint a német Andre Greipel és az ír Dan Martin.

Az izraelieket megelőzően az elitbe tartozó gárdák közül a holland Jumbo-Visma, az amerikai Trek-Segafredo és az ausztrál GreenEDGE Cycling nevezett a viadalra.

A 42. Tour de Hongrie nemzetközi kerékpárversenyre 2021. május 12. és 16. között kerül sor.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik