Tour: újabb nagy bukások, Roglic és Pogacar is időt kapott

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.28. 17:51
null
Tim Merlier ünnepelhetett a harmadik szakasz végén (Fotó: AFP)
A belga Tim Merlier (Alpecin-Fenix) nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny 3. szakaszát, míg csapattársa, a holland Mathieu van der Poel megtartotta a sárga trikót, azaz továbbra is vezet összetettben.

Hétfőn a Lorient és Pontivy közötti 183 kilométeres, többnyire sík (mindössze két darab negyedik kategóriás hegy szerepelt a mai programban) szakaszt teljesítette a Tour de France mezőnye. A nap elején egy ötfős szökevénycsoport lépett el a mezőnytől, ám ahogy várható volt, senkinek sem sikerült hazaérnie, sprintbefutóval zárult az etap.

Akárcsak szombaton, ezúttal is több bukás borzolta a kedélyeket: még a szakasz elején Geraint Thomas és Robert Gesink került földre – utóbbi nem is tudta folytatni a versenyt, míg előbbinek nagyot kellett kapaszkodnia, hogy minimalizálja az időveszteséget összetettben, miután helyretették a kificamított vállát a bukás után.

Thomas bukása:

A folytatásban sokáig nyugalom volt a mezőnyben, ám tíz kilométerrel a vége előtt a végső győzelemre is esélyes Primoz Roglic és több csapattársa is elesett. A szlovén versenyző végül közel másfél perces hátránnyal ért célba.

Roglic bukása:

Valamivel több mint 3 kilométerrel a vége előtt újabb bukás volt a főmezőnyben, emiatt a címvédő Tadej Pogacarnak is le kellett lassítania, és közel fél percet kapott összetettben.

Az utolsó kilométerig a sárga trikós Mathieu van der Poel vezette a mezőnyt, majd a célegyenesben Caleb Ewan és Peter Sagan is elesett, Tim Merliert azonban ez sem zavarta meg, és simán megnyerte a sprintet.

A sprintbefutó:

Ami pedig Ewant illeti: az ausztrál percekig feküdt a célegyenesben. Csapata kora este bejelentette: az első értesüléseknek megfelelően kulcscsonttörést szenvedett és feladni kényszerült a viadalt. Így idén már biztosan nem viheti véghez célját, vagyis hogy egy évben nyerjen szakaszt mindhárom Grand Tour-versenyen.

TOUR DE FRANCE
3. SZAKASZ, LORIENT–PONTIVY, 182.9 KM
1. Tim Merlier (belga, Alpecin-Fenix) 4:01:28
2. Jasper Philipsen (belga, Alpecin-Fenix) azonos idővel
3. Nacer Bouhanni (francia, Arkéa Samsic) a. i.

Teljes eredménysor itt!

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 12:58:53 óra
2. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck-Quick-Step) 8 mp h.
3. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos-Grenadiers) 31 mp h.
4. Wout Van Aert (belga, Jumbo-Visma) a. i.
5. Wilco Kelderman (holland, Bora-Hansgrohe) 38 mp h.
6. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 39 mp h.

18. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 1:07 p h.

20. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 1:35 p h.

Teljes eredménysor itt!

Kedden a Redon és Fougeres közötti 150 kilométeres sík szakasszal folytatódik a verseny.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik