Tour de France: sztrájkkal indult, Cavendish sikerével zárult a 4. etap

Vágólapra másolva!
2021.06.29. 18:16
null
Cavendish öt év után nyert újra szakaszt (Fotó: AFP)
Rendhagyó módon kezdődött a Tour de France negyedik szakasza, a Redon és Fougéres közötti 150.5 kilométeres táv, mert a versenyzők a rajtot követően egy percig tartó megállással tiltakoztak a hétfői veszélyes befutó miatt, és a vége sem alakult szokványosan, hiszen a 36 éves Mark Cavendish győzött – öt évvel legutóbbi szakaszsikere után.

A bukásokkal tarkított hétfői etap után keddre a versenyzők egyperces sztrájkkal készültek, így tiltakozva a Pontivyben kialakított befutó veszélyes útvonala miatt. Ugyanakkor az akció nem az előre tervezettek szerint alakult: eredetileg a Redon városában megejtett lassú rajtot követően a városból kiérve a rendes start után megálltak volna egy percre a kerekesek, ám ez elmaradt. Úgy egy kilométer megtétele után a veterán André Greipelnek kellett a mezőny élére tekerve szólni a zöld trikóban az élen haladó Julian Alaphilippe-nek és társainak, hogy álljanak meg. A tiltakozás közben is akadtak „sztrájktörők”, akik a mezőny végén az útszélén végezték kisdolgukat, ami szintén nem tekinthető az egység jelének.

A SZTRÁJK

Az egy perc leteltével a szokott normál tempónál lassabban kezdett tekerni a mezőny, majd 8-10 kilométer után szüntették be az akciót. A sík szakaszon mindenki a sprinterek hajrájára számított, kivéve Brent Van Moert, aki a normál tempó felvétele után rögtön meg is pattant a mezőnyből, és Pierre-Luc Périchon azonnal csatlakozott is hozzá. A páros 6-7 kilométer után stabil két és fél perc előnyt épített ki, amelyet tartani is tudott.

A mezőny a vége felé elkezdett közeledni a szökevényekhez, Van Moer köszönte szépen, és nem kért belőle, hogy elkapják, úgyhogy 15 kilométerrel a vége előtt otthagyta Périchont, és a fél percre csökkenő előnyt újra egy percre növelte. Tíz kilométerrel a vége előtt aztán az élre álltak a sprintereiket felvezető csapatok, és őrült iramban kezdték üldözni a Lotto belgáját, akit végül 150 méterrel (!) a vége előtt fogtak be.

A rendkívül izgalmas hajrát a 36 éves Mark Cavendish nyerte meg – akinek felvezetésébe még a világbajnok Alaphilippe is beszállt. A veterán brit bringás legutóbb 5 éve nyert szakaszt a Touron, s hat éve itt, Fougéres-ben is győzött már egyszer. Egyébiránt pedig ez volt a 31. szakaszgyőzelme a francia körön, s már csak három siker választja el az örökranglistát vezető Eddy Merckxtől. Másodikként a francia Nacer Bouhanni, harmadikként a belga Jasper Philipsen ért célba az ezúttal bukástól mentes szakaszon.

Az összetett élén nem változott a helyzet, a holland Mathieu van der Poel továbbra is őrzi a sárga trikót.

Szerdán a Changé és Laval Espace Mayenne közötti 27.2 kilométeres egyéni időfutammal folytatódik a 108. Tour de France.

TOUR DE FRANCE
4. SZAKASZ (Redon–Fougéres, 150.5 km, sík)
1. Mark Cavendish (brit, Deceuninck Quick-Step) 3:20:17 óra
2. Nacer Bouhanni (francia, Arkea-Samsic) azonos idővel
3. Jasper Philipsen (belga, Alpecin-Fenix) a. i.

A szakasz teljes végeredménye itt.

Az összetett élcsoportja
1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 16:19:10 óra
2. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck - Quick-Step) 8 mp h.
3. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 31 mp h.

Az összetett teljes állása itt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik