Tour de France: kissé enyhítettek a tavalyi pandémiás szabályokon

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.06.23. 16:24
null
A Tour szervezői enyhítettek a járványügyi korlátozásokon (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatosan a tavalyinál némileg enyhébb, de így is szigorú szabályokat alkalmaznak a szombaton kezdődő francia országúti kerékpáros körversenyen, a Tour de France-on.

 

A nemzetközi szövetség (UCI) szerdán jelezte, hogy a világ legrangosabb háromhetes viadalán kizárják azt a csapatot, melyben egy héten belül két, vagy annál több versenyzőnek pozitív lesz a tesztje.

A tavaly augusztus végén kezdődött Touron a szabály úgy szólt, hogy az a gárda jut a kizárás sorsára, melynél egy héten belül a buborékban két pozitív esetet találnak, azaz nem csupán a kerekesek között, hanem bárkinél (szerelők, csapatvezető, stb.) az istállóból.

A 2020-as viadalhoz hasonlóan az induláshoz ezúttal is két negatív teszt szükséges mindenkinek a rajt előtt, illetve a két szünnapon is mintát vesznek a résztvevőktől, ezen felül „újdonságként” az ötödik szakasz után is tesztelik a mezőnyt.

Tavaly egyetlen versenyző tesztje sem lett pozitív a Tour de France-on, az egyetlen „neves” koronavírusos eset Christian Prudhomme versenyigazgatóé volt, akinek egy hétre el kellett hagynia a viadalt.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik