Pályakerékpáros Eb: Lovassy Krisztián tizedik omniumban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.11.13. 21:29
null
Lovassy Krisztán (Fotó: Tumbász Hédi, 2020. szeptember)
Lovassy Krisztián tizedikként zárt omniumban a plovdivi pályakerékpáros Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

 

Az MTI tudósítása:

Az olimpiai programban is szereplő omniumban mindkét nemben volt magyar résztvevő: a négy versenyszámot (scratch, tempóverseny, kieséses verseny, pontverseny) magában foglaló vetélkedésben Lovassy mellett a nőknél Borissza Johanna indult.

Lovassy a 19 induló közül scratchben 17., a tempóversenyben 10., a kieséses számban pedig 14. lett. A pontversenyben kiválóan teljesített, menet közben négy részhajrában szerzett pontot (kétszer volt első, egyszer második, egyszer harmadik), ráadásul a mezőny előtt beérve az utolsó, dupla pontot érő hajrát is elvitte, így öt helyet lépett előre, és tizedikként zárt.

A nőknél 13-an vállalták az omniumot, sratchben utolsó, a tempóversenyben utolsó előtti lett Borissza, a kieséses számban másodikként búcsúzott, az utolsó számban pedig nem szerzett pontot, így a 13. helyen végzett.

Szombaton Lovassy Krisztián és Borissza Johanna a pontversenyben szerepel, míg keirinben Lovassy Patrik Rómeó áll rajthoz.

PÁLYAKERÉKPÁROS EURÓPA-BAJNOKSÁG, PLOVDIV
FÉRFIAK
Sprint, Európa-bajnok:
Maximilian Levy (Németország)
2. Gyenyisz Dmitrijev (Oroszország)
3. Vasilijus Lendel (Litvánia)
...12. Lovassy Patrik Rómeó – a nyolcaddöntőben búcsúzott
...18. Csengői Bálint – a 16 közé jutásért búcsúzott
Omnium, Európa-bajnok: Matthew Walls (Nagy-Britannia)
2. Jaucsenyi Karaljok (Fehéroroszország)
3. Iúri Leitao (Portugália)
...10. Lovassy Krisztián

NŐK
Egyéni üldözéses verseny, Európa-bajnok:
Neah Evans (Nagy-Britannia)
2. Martina Alzini (Olaszország)
3. Silvia Valsecchi (Olaszország)
Sprint, Európa-bajnok: Anasztaszija Vojnova (Oroszország)
2. Darja Smeleva (Oroszország)
3. Olena Sztarikova (Ukrajna)
Omnium, Európa-bajnok: Elisa Balsamo (Olaszország)
2. Laura Kenny (Nagy-Britannia)
3. Marija Novolodszkaja (Oroszország)
...13. Borissza Johanna

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik