Pályakerékpáros Eb: Lovassy Krisztián 11. scratchben

Vágólapra másolva!
2020.11.12. 22:14
Lovassy Krisztián a 11. helyet szerezte meg scratchben a plovdivi pályakerékpáros Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.

A 15 kilométer (60 kör) hosszú számban a helyezéseket az utolsó sprint, valamint a lekörözések száma dönti el. A számban Lovassy Krisztián 2017-ben Berlinben ezüstérmet nyert a kontinensviadalon, és ezúttal húszfős mezőnyben bizonyíthatott. Az aktuális magyar bajnok három kör elteltével rögtön szökéssel próbálkozott, ám a kétfős támadást gyorsan semlegesítette a mezőny.
A 32 éves magyar kerékpáros ezt követően is aktívan tekert és a boly elején helyezkedett, amikor a táv harmadánál a portugál Iúri Leitao megindult, és körelőnyt harcolt ki. A hajrára ismét szétszakadt a mezőny, Lovassy pedig a verseny során először nem tudott bekerülni az élbolyba, így végül 11. helyen zárt. Az aranyérmet a 22 éves Leitao szerezte meg azt követően, hogy szerdán a kieséses versenyben ezüsttel gazdagodott.

Borissza Johanna a kieséses versenyben (elimináció) állt rajthoz, amelyben a mezőny két körönként sprintel, a célvonalon utolsóként áthaladó kerékpáros pedig búcsúzik. A 14 fős mezőnyben a magyar kerékpáros esett ki elsőként, a számot Elinor Barker nyerte. A 26 esztendős, olimpiai- és világbajnok brit bringás pályafutása hetedik Eb-elsőségét szerezte meg, ebben a számban pedig az elsőt.
Az üldözéses csapatversenyben a nőknél a britek megvédték címüket, a férfiaknál – a harmadik rajtkísérlet után megvívott párviadalban - komoly fölénnyel diadalmaskodtak az oroszok.

Megkezdődtek a férfi sprinterek vetélkedései, a húsz rajthoz álló közül a kvalifikációban Lovassy Patrik Rómeó 10.088 másodperces idővel a 12., míg Csengői Bálint 10.680 másodperccel a 18. helyen rangsorolt. Előbbi így közvetlenül a nyolcaddöntőbe került, utóbbi viszont párharcra kényszerült a 16 közé jutásért, ebben alulmaradt az ukrán Dmitro Sztovbeckijjel szemben.

A számban magyar bajnok Lovassy Patrik Rómeóra a rutinos Juan Peralta várt a negyeddöntőbe jutásért, és a kétszeres olimpikon spanyol lépett tovább. A szám vetélkedései az elődöntőkkel folytatódnak pénteken, immár magyar résztvevő nélkül.

Omniumban viszont mindkét nemben lesz magyar résztvevő: a négy versenyszámot (scratch, tempóverseny, kieséses verseny, pontverseny) magában foglaló vetélkedésben Borissza Johanna, illetve Lovassy Krisztián indul.

Pályakerékáros Eb
Férfi scratch

Iúri Leitao (Portugália)
2. Roman Gladis (Ukrajna)
3. Oliver Wood (Nagy-Britannia)
...11. Lovassy Krisztián

Női kieséses verseny
Elinor Barker (Nagy-Britannia)
2. Rachele Barbieri (Olaszország)
3. Maria Martins (Portugália)
...14. Borissza Johanna

Női üldözéses csapatverseny
Nagy-Britannia (Josie Knight, Laura Kenny, Katie Archibald, Neah Evans, Elinor Barker)
2. Olaszország
3. Ukrajna

Férfi üldözéses csapatverseny
Oroszország (Alekszandr Dubcsenko, Lev Gonov, Nyikita Berszenev, Alekszandr Jevtusenko)
2. Olaszország
3. Svájc

Férfi sprint
A 16 közé jutásért
Dmitro Sztovbeckij (Ukrajna)-Csengői Bálint: Sztovbeckij jutott tovább
Nyolcaddöntő
Juan Peralta (Spanyolország)-Lovassy Patrik Rómeó: Peralta jutott tovább

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik