Női Vuelta: Van Vleuten átvette a vezetést, Vas a 22. lett

Vágólapra másolva!
2022.09.08. 21:11
null
Van Vleuten jó úton a történelmi tripla felé (Fotó: Getty Images)
A holland Annemiek van Vleuten nagy fölénnyel nyerte meg a női Vuelta országúti kerékpáros körverseny második szakaszát csütörtökön, ezzel átvette az összetett első helyét. A magyar bajnok Vas Kata Blanka a 22. helyen ért célba.

A Colindres környéki 106.5 kilométeres táv több mint 2100 méter szintemelkedéssel és öt kategorizált emelkedővel várta a mezőnyt. A címvédő, a szerdai csapatidőfutam után összetettben 25 másodperces hátránnyal álló Van Vleuten megindult 30 kilométerrel a cél előtt, az utolsó előtt hegyen. Csak a legnagyobb esélyesek tudtak a 39 éves holland világklasszissal tartani, Vas is ekkor szakadt le.

Legerősebb riválisai is sorra maradtak el Van Vleutentől, nem bírta tempóját a piros trikós Elisa Longo Borghini sem, aki röviddel előtte bukott. Legtovább – akárcsak júliusban a Tour de France királyetapján – Vas csapattársa, a holland Demi Vollering tudott Van Vleutennel menni, azonban őt is faképnél hagyta a Movistar nehéz hegyi terepen a mezőnyből kiemelkedő kiválósága.

A szitáló eső miatt helyenként nedves aszfalton a lejtmenetekben és a záró emelkedőn sem hibázott, folyamatosan növelte előnyét összeálló üldözői előtt, és 2 perc 16 másodperces előnnyel megnyerte az etapot. Ezzel hatalmas lépést tett a történelmi triplázás felé: idén júliusban a tíz etapból álló női Giro d'Italiát és a nyolcszakaszos Tour de France-t is megnyerte. Ezen a három versenyen egy esztendőn belül még egyik nem képviselőjének sem sikerült diadalmaskodnia, igaz, a férfiaknál három hétig tartanak a nagy körversenyek.

Az összetettben tavaly kilencedik Vas 4 perc 51 másodperces lemaradással a 22. helyen ért célba, összetettben a 19. helyen áll.

NŐI VUELTA
2. SZAKASZ, (Colindres és környéke, 106,5 km)

1. Annemiek van Vleuten (holland, Movistar) 2:56:30 óra
2. Elisa Longo Borghini (olasz, Trek-Segafredo) 2:16 perc hátrány
3. Liane Lippert (német, DSM) azonos idővel
...22. Vas Kata Blanka (SD Worx) 4:51 p. h.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Van Vleuten 3:20:16 óra
2. Longo Borghini 1:55 perc hátrány
3. Vollering 2:24 p h.
...19. Vas 4:59 p h.

A hivatalosan a Ceratizit Challenge by La Vuelta nevet viselő 5 szakaszos női viadal nyolcadik kiírásának résztvevőire pénteken a Camargo és Aguilar de Campoo közötti 96,5 kilométeres táv vár.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik