Multisport Eb, kerékpár: kettős svájci siker a férfi időfutamban

Vágólapra másolva!
2022.08.17. 19:21
null
Bissegger ekkor még nem tudta, hogy fél másodperc előnnyel nyer (Fotó: AFP)
A Münchenben zajló multisport Eb országúti kerékpárosok férfi időfutamát a svájci Stefan Bissegger nyerte meg mindössze öt tizedmásodperccel megelőzve honfitársát, Stefan Küngöt, és nyolccal a kétszeres időfutam-világbajnok olasz Filippo Gannát. A két magyar induló közül Peák Barna a 19., Dina Márton pedig a 29. helyen zárt a 35 fős mezőnyben.

A München melletti Fürstenfeldbruck környékén rendezett 24 kilométeres időfutamon 35 versenyző indult, köztük Dina Márton és Peák Barnabás. Előbbi indult hamarabb, és végig egyenletes, stabil tempóban haladt a pályán, majd 30 és fél percen belül teljesítette a távot.

A két magyar résztvevő közül Peák számít a jobb időfutammenőnek, ennek megfelelően is teljesített: Dinánál másfél perccel gyorsabban tudta le a 24 kilométert, s célba érésekor a nyolcadik legjobb idő volt az övé, ráadásul a jó időfutamosnak számító versenyzőktől (Jan Tratník, Mattia Cattaneo) csak 10-15 másodperccel maradt el.

A nagy esélyesek csak Peák után rajtoltak, így várható volt, hogy a 23 éves magyar bringás hátrébb csúszik majd, így is lett: némi meglepetésre Stefan Bissegger ugrott az élre, mégpedig óriási különbséggel, közel egy perc előnnyel előzte meg az ír Michael Healyt, átvéve a vezetést. A kétszeres Európa-bajnok, egyben címvédő Stefan Küng nagyon közel járt honfitársához, a 15 kilométeres ellenőrző pontnál még az élen állt, ám a célban elmaradt Bisseggertől – öt tizedmásodperccel.

A második pontnál második kétszeres időfutam-világbajnok Filippo Gannának lehetett volna még esélye Bissegger sikerét megakadályozni, ám hiába igyekezett, nyolc másodperccel elmaradva a harmadik helyen ért célba, így továbbra sincs Európa-bajnoki címe.

MULTISPORT EB, ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
FÉRFIAK
IDŐFUTAM (Fürstenfeldbruck, 24 km)

1. Stefan Bissegger (Svájc) 27:05.96
2. Stefan Küng (Svájc) 0.53 mp hátrány
3. Filippo Ganna (Olaszország) 8.04 mp h.
...19. Peák Barnabás 1:53 p h.
...29. Dina Márton 3:23 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik