Kerékpár: Vas Blanka majdnem feladta a női Girót

Vágólapra másolva!
2022.07.11. 12:22
null
Vas még viseli a bukás nyomait (Fotó: Getty Images)
Bukása után Vas Kata Blanka biztos volt benne, hogy nem megy tovább a női Giro d'Italián, mégis képes volt folytatni az olasz országúti kerékpáros körversenyt, amelyet jó tapasztalatszerzési lehetőségként élt meg – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

„Összességében nagyon jó volt, főleg amíg nem estem el, azt leszámítva a hangulat remek volt a csapatban. Szerintem jól is ment a negyedik szakaszig” – mondta az M1 aktuális csatornának a hegyikerékpárban olimpiai, országúti mezőnyversenyben világbajnoki negyedik, terepkerékpárban Európa-bajnoki ezüstérmes bringás.

Az első országúti szezonját teljesítő, 20 éves Vas Kata Blanka úgy érzi, sokat tanult még azzal együtt is, hogy az ötödik szakaszon bekövetkezett bukása után nem tudott regenerálódni, és végül 51. lett.

„A nagyobb hegyek nem is nagyon fekszenek nekem, de azért kíváncsi lennék rá a jövőben, hogy hogy mennek, ha teljesen százszázalékosan érkezem oda” – mondta az SD Worx versenyzője, majd úgy folytatta: amikor elesett, biztos volt abban, hogy haza kell mennie.

„Nagyon fájt a kezem és mindenem. A sprintben ráestem a kordonra, nem egy kis bukás volt, hatalmas szerencse, hogy nem lett semmi komolyabb bajom, és tudtam folytatni. A kezemet nem nagyon tudtam behajlítani, egy ajtót sem bírtam kinyitni aznap. Másnapra szerencsére jobb lett, tudtam fogni a kormányt, de a nyeregből kiállva nem bírtam menni, mert akkor nagyon fájt, úgyhogy csak ülve tekertem. Tele voltam kék-lila foltokkal, és a bal kezem kétszer akkorára dagadt, mint a jobb” – emlékezett vissza múlt keddi balesetére.

A BUKÁS

Csapata azzal biztatta, hogy mivel egy ilyen bukás rengeteget energiát kivesz, elég, ha végigmegy, mert az jó tapasztalatszerzésre.

„Remélem, ez így van, és elhihetem nekik, hogy nem alapból ilyen alacsony a szintem” – fogalmazott Vas Kata Blanka, aki egy hét pihenő után folytatja a felkészülést, majd augusztusban újra országúton versenyez, és szeptember második felében a világbajnokságon is indul az ausztráliai Wollongongban.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik