Magyar kerékpárosként elsőként Valter Attila öltözhetett rózsaszínbe tavaly a Girón (Fotó: AFP)

„Szerintem születésem óta versenyekre jártam” – mondta Valter Attila egy korábbi interjúban, amelyben gyerekkoráról és a bringákról mesélt. Kijelentése egyáltalán nem volt túlzó, ugyanis a csömöri születésű fiatalember édesapja, Valter Tibor kerékpárosedző volt már akkoriban, így a kis Attila ilyen környezetben nőtt fel, a nyereg, a két kerék és a lánc hamar a mindennapjai szerves részévé vált. Ez olyannyira igaz, hogy saját elmondása szerint korábban kezdett versenyekre járni, mint edzeni – persze akkoriban még nem az aszfalton tekert, hanem többnyire egészen rövid távú terepkerékpáros viadalokon állt rajthoz, ahogy ő fogalmazott, „ha befért a kocsiba”.

Az apák és fiaik közös szenvedélye nem feltétlenül biztonságos és egészséges, pláne, ha a sportól van szó. Fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy amikor az apa edző, versenyző, és a fia abban a rutinban nő fel, hogy délután a családi ház garázsához tízesével érkeznek a kamaszok a tréningek kezdetére – ahogy az Valteréknél zajlott a kétezres évek elején –, a gyerek fiatalon olyan mélyen összefonódik a sportággal, hogy később választása sem lesz, mivel foglalkozzon felnőttként vagy akár csak milyen szabadidős tevékenységet végezzen tizenévesen. Ez esetben viszont nem volt szó sem kényszerítésről, sem szülői nyomásgyakorlásról: „Az ajtó mindig nyitva állt, bármikor kimehettem volna rajta, sőt, más sportágakat is kipróbálhattam. Tudtam, hogy apukám azt szerette volna, ha bringás leszek, de nem ő döntötte el helyettem, és minden másban is támogatott. Gördeszkáztam, BMX-eztem, kézilabdáztam, kosárlabdáztam és doboltam is” – taglalta az említett interjúban Valter. Ami a család további tagjait illeti, Attila három évvel fiatalabb húgát és édesanyját nem „fertőzte meg” a kerékpársport, de ez egyáltalán nem szül konfliktusokat családon belül: „Hamar megtanultam, hogy ők nem a kerékpározást szeretik, hanem minket. Emiatt követik a versenyeimet is, amennyire tudják, de édesapámnak és nekem is nagyon fontos volt mindig, hogy megmaradjon a »nem sportolói« énünk, és ebben az értelemben más színt hoznak a családba.”

Valter Attila 2018-ban lett profi a Pannon Cycling Team színeiben, ugyanebben az évben a Tour de
Hongrie-n ő lett a legeredményesebb magyar versenyző és a hegyi összetettben második helyen végzett a lengyel Patryk Stosz mögött. Nemzetközi szinten a 2018-as szlovák kör első szakaszán hívta fel magára a figyelmet, amelyen rögtön dobogóra is állhatott, nem mellesleg a kétszeres világbajnok és hatszoros Tour de France-szakaszgyőztes Julian Alaphilippe mögött. A teljesítménye nem maradt észrevétlen: a lengyel CCC fiókcsapata, a CCC Deve­lopment Team megkeresésére igent mondott, így egyetlen külföldiként csatlakozott a színlengyel sorhoz. A váltás nemcsak versenyzőként jelentett újabb lépést a karrierjében, emberi oldalon is rengeteg újdonságot hozott, no meg nagyobb bevételt is – ne felejtsük el, kerékpárosunk ekkor még csak 21 éves.

A CCC a koronavírus teremtette gazdasági környezetben nem tudott talpon maradni, Valter azonban nem volt sokáig csapat nélkül, hamar lecsapott rá a francia nemzeti lottó által szponzorált Groupama-FDJ.

De vissza néhány szó erejéig a világjárvány időszakára, mert nagyon jól mutatja a fiatal sportoló fanatizmusát az az intenzitás, amellyel folytatta az edzéseket, még akkor is, amikor az emberek többsége az utcára is maximum egy bevásárlás erejéig merészkedett ki:

„Lenyomtam egyedül egy kis háromhetest. Körülbelül kilencven órát tekertem úgy, hogy legyen benne időfutamszerű táv, sík és hegymenet is. Emiatt persze a csapattársak is hülyének néztek időnként.”

Negyedik nekifutásra, 2020-ban már nem talált legyőzőre a Tour de Hongrie-n sem összetettben, sem a hegyi pontversenyben, ezzel ő lett tizenöt év után az első hazai győztese a magyar körversenynek.
A lendület innen csak tovább nőtt: Bodrogi László 2007-es Vuelta-indulása után ő lett a következő magyar versenyző, aki háromhetes körversenyen szerepelhetett, miután a CCC színeiben rajthoz állt a 2020-as Giro d'Italián, amelyet a fiatalok versenyében szerzett 11. helyével hálált meg.

Ha azt kérdeznénk Valtertől, hogy a 2021-es évről melyik szín jut eszébe, nagy valószínűséggel a rózsaszínt mondaná.

Nem véletlenül: a tavalyi és saját maga második olasz háromhetesén három szakaszon keresztül vezette az összetettet, és ölthette magára a ma­glia rosát, azaz az ezzel járó rózsaszín trikót. Ezzel is úttörőnek számít a magyar kerékpársportban, mivel rajta kívül egyik honi bringás sem mondhatja el magáról, hogy viselt megkülönböztető felsőt a három nagy körverseny (Tour de France, Giro, Vuelta) bármelyikén, igaz, ezt már két szakasszal korábban elérte, hiszen a 25 év alattiak versenyében már élen állt a negyedik etap után. Az összetettben egyébként három, a fiatalok versenyében öt szakaszon át vezetett, és végül a 14. lett.

Valter Attila fő erőssége – amit valószínűleg a Jumbo-Visma is meglátott benne – amellett, hogy rendkívül jó kerékpáros, talán az emberi oldalon érhető tetten igazán. A 24 éves sportoló évek óta éretten építi karrierjét, tudatos lépéseket téve, éppen mindig akkorát, amekkora fejlődésre ösztönzi, de mégsem túl nagy falat. Ennek az eddig kiválóan működő rendszernek – amelyben, ne tévedjünk, Valter Tibornak is hatalmas szerepe van – köszönhető, hogy a CCC-s és a groupamás időszaka után a Jumbo-Visma egyáltalán nem a vízhordó vagy a zongoracipelő szerepét szánja neki hosszú távon. Az, hogy a világ legjobb csapataival folytatott tárgyalások során előre megkérte menedzserét, hogy az ő jelenlétében ne beszéljen konkrét összegekről, ugyanezt a céltudatos építkezést támasztja alá. Valter pályafutásában nem egy nagy robbanás van, hanem minden évben elsősorban korábbi énjét múlja felül, így biztosak lehetünk benne, hogy ez a karrier még korántsem érte el a csúcspontját.

Valter új csapata, a Jumbo-Visma ezen a néven 2019-től működik, előtte Lotto NL-Jumbóként találhattuk meg a mezőnyben. A második legnagyobb holland szupermarketlánc, a Jumbo, valamint a holland állami lottójáték helyére névadóként 2019 januárjától beszálló norvég szoftvergyártó és IT-tanácsadói cég nevét jelenleg viselő csapat az 1984 óta íródó története során a számtalan szponzornak köszönhetően számos néven versenyzett. A legismertebb a Rabobank (1996–2012) volt, s ezen a néven nyerte meg első háromhetes versenyeit: 2007-ben a Vueltát, 2009-ben a Girót. Az olasz körön máig nem sikerült újabbat nyernie, míg a harmadik nagy verseny, a Tour de France esetében ez évig, Jonas Vingegaard sikeréig kellett várni az első győzelemre – miközben a Vueltát Primoz Roglicnak köszönhetően 2019-től három éven át uralta a csapat.

Amely Roglic 2019-es sikere idején még korántsem volt a mezőny legmagasabb költségvetésű istállói között, ám többek között a Jumbo érkezésével előbb 20 millió, tavaly pedig már 27 millió euróból gazdálkodhatott, s az összeg az idén tovább nőtt. Persze még ez is messze áll az Ineos 50 milliós és az UAE 35 milliós évi büdzséjétől.

A HOLLAND CSAPAT SZTÁRJAI

A rutin és a fiatalos lendület egyaránt jelen van a Jumbónál, amelynél elit társaság várja a jelenlegi legeredményesebb magyar kerékpárost.

PRIMOZ ROGLIC
A 32 éves szlovén története és karrierje nem mindennapi, hiszen síugróként kezdte sportolói pályafutását. 2013-ban váltott sportágat, ekkor az Adria Mobil csapatához szerződött. A Jumbóhoz 2016-ban került, de nem volt sikeres azonnal, a 2018-as Tour de France negyedik helyével viszont már „berúgta az ajtót” a nemzetközi élmezőnyben. Innentől jöttek is Roglic Grand Tour-eredményei: egy Giro d'Italia-harmadik hely, egy Tour-második hely, de ami mellett ezek eltörpülnek, az a 2019 óta tartó egyeduralma a Vuelta a Espanán, amelyen sorozatban negyedik győzelmével rekordot állítana be, persze Remco Evenepoeléknek lesz ehhez még egy-két szava. A tokiói olimpián az egyéni időfutamban olimpiai bajnoki címet szerzett.

WOUT VAN AERT
Vingegaard-hoz hasonlóan Van Aert is 2019-ben csatlakozott a Jumbóhoz, ám ő sem egyből az országúti kerékpárral kezdte profi karrierjét, ugyanis egy háromszoros világbajnok és ötszörös belga bajnok cyclo-cross (terepkerékpár) versenyzőről van szó. Grand Tour eredményei elmaradnak említett társaiétól: csak Tour de France-on szerepelt, legjobb helyezése pedig a 2021-es 19., igaz, idén a pontversenyt és ezzel a zöld trikót a belga nyerte meg Franciaországban. Az olimpián ezüstérmes Van Aert az első bringás Bernard Hinault óta (1979), aki ugyanazon a Touron tudott nyerni hegyi befutót, sík szakaszt és időfutamot is, emellett a jelenkor egyik legsokoldalúbb országúti kerékpárosa.

JONAS VINGEGAARD
A dánnak merőben eltérő a státusa a Jumbón belül, mint szlovén csapattársának, no nem az eredményesség kapcsán, hanem mert hét évvel fiatalabb Roglicnál, így nemcsak a jelen, még a jövő is bőven az övé. Karrierje viszont erősen összefonódik a szlovénéval, 2019-ben igazolt a Jumbo-Vismához, hogy a következő évben az azóta már háromszoros győztes kísérője legyen a spanyol háromhetesen. Így volt ez a tavalyi Tour de France-on is, de Roglic egy baleset miatt feladta a küzdelmet, Vingegaard pedig Tadej Pogacar mögött második lett összetettben. Az idei Touron már Pogacar sem tudta útját állni a 11. szakaszt követően a sárga trikót megőrző dánnak, aki így három Grand Tour-versenyén eddig egy első és egy második helyet is elért.
SEPP KUSS
A 27 éves Kuss az egyetlen nem európai listánkon, az amerikai kerekes a hegyeken érzi otthon magát, emiatt nem hasonlítható eredményességben csapattársaihoz, de a Jumbo szempontjából ez egyáltalán nem gyengeség, ellenben hasznosítható erény, ami elsősorban Roglic Vuelta-sikereihez járult hozzá az elmúlt években. Szégyenkeznie azért nem kell az amerikainak, amit egy Tour és egy Vuelta egyéni szakaszgyőzelme magyaráz, a tavalyi spanyol háromhetesen pedig a legjobb tíz közé is befért összetettben. Szerződése 2024-ig szól, ezt minden bizonnyal ki is tölti, szerepe ugyanis kulcsfontosságú hegyi segítőként, amely feladat valószínűleg Valter Attilára is várhat majd, kezdetben legalábbis...
ROBERT GESINK
A holland Gesink a maga 36 évével a csapat legrutinosabbjainak egyike, meg persze az idei igazolások által elkezdett fiatalítás jövőbeli áldozata is a Jumbónál. 2006 óta tagja a klubnak, igaz, akkor még egy utrechti székhelyű pénzintézmény volt a főszponzor, így a csapat Rabobank néven versenyzett 2012-ig. Bolognában, Québecben és Montrealban is nyert egynapost, ezek közül egyik sem az elmúlt tíz évből való. Arra, hogy milyen fontos láncszem Gesink, kiváló példa, hogy 2008 óta minden évben ott volt a hollandok keretében valamelyik háromhetesen, és ez idén sincs másként, 14 év Grand Tour-tapasztalattal próbálja sikerhez segíteni Primoz Roglicot.

 

Valter Tibor: Szerintem a fiam a legjobb döntést hozta

Az egykor szintén versenyző, majd később edzősködésre váltó édesapa örül fia sikerének, de nem folyik bele a kelleténél jobban a karrierjébe. Az Attilára váró kihívásokról és a család pályafutásában betöltött szerepéről beszélgettünk vele.

– Talán sablonos felvetés, de milyen érzés megélni, hogy az ember fia a világ legjobb csapatába szerződik?
– Nagyon büszke vagyok, ez nem is lehet kérdés – válaszolta a Nemzeti Sportnak Valter Tibor, Attila édesapja.

– Mennyire volt része ön a folyamatnak, Attila kikérte a véleményét?
– Természetesen beszélgettünk, de elsősorban ez az ő és a menedzsere, Mattia Galli dolga volt. Az, hogy én vagy a nagyapja, esetleg a barátnője elmondjuk neki, hogy látjuk, az nyilvánvaló, de Attila elég érett ahhoz, hogy egyedül is meg tudjon hozni egy ilyen döntést.

– A Jumbo-Visma már a korábbi években is felvette vele a kapcsolatot, de akkor a fia még túl nagy falatnak érezte a váltást. Ön szerint a mostani a jó időpont?
– Igen, bízunk benne, hogy tovább tud fejlődni a hollandoknál, és szerencsére minden ebben az irányba mutat. Szerintem nem igazolhatott volna jobb helyre, a Jumbo-Visma jelenleg az abszolút csúcs.

– A Magyarországon és a családdal töltött idő mennyiben fog változni az FDJ-s időszakhoz képest?
– Erre még nem tudom a választ, de szerintem Attiláék sem. Amikor itthon van, próbáljuk hozzátenni a magunk részét, hogy segítsük – én edzek vele, ha megkér, az édesanyja pedig masszírozza, nem is akárhogy. Az FDJ-nél volt masszőr mellettük, de az általánosabb jellegű, puhább masszázs volt, itthon „szétszedjük” teljesen. Ilyen izomzat mellett erre szüksége is van időnként.

– A Jumbónál a masszőröket, szerelőket, dietetikusokat tekintve várható előrelépés az FDJ-nél töltött évekhez képest?
– Igen, arra mindenképpen lehet számítani, hogy jelentősebb, nagyobb létszámú és profibb stáb veszi majd körül, ez volt az egyik fontos szempont a váltás során.

– Mennyire jelent újdonság neki, hogy a világ legjobb bringásai – Jonas Vingegaard vagy Primoz Roglic – lesznek a csapattársai?
– Világsztárokból már a francia csapatnál sem volt hiány – még akkor sem, ha az FDJ sok szempontból inkább középcsapat –, emiatt egyrészt nem lesz hatalmas újdonság, másrészt pedig ezek a srácok nagyon emberiek, ha valaki igazán ismeri őket, láthatja, hogy nincsenek sztárallűrjeik, nem hordják fenn az orrukat. Nem gondolom, hogy bármi gond lenne a beilleszkedéssel, de olyan szempontból jó példával szolgálhatnak előtte, hogy hova juthat el ő is egy nap.

– Abban, hogy a fia ilyen tudatosan építi a pályafutását, milyen szerepe van az ön nevelésének, például annak, hogy a pénzt is sokadlagos szempontnak tekinti egy ilyen döntés során?
– Szerintem ez életkor és ambíció kérdése. Attila még csak huszonnégy éves, nem egy-két évre tervez előre, hanem a lehető legjobb bringás szeretne lenni, és ezen az úton a pénz valóban másodlagos. Előfordulhat, hogy egy idősebb versenyző, akinek már nincs ennyi potenciál és idő a karrierjében, a pénzt választja, de szerintem a fiam a saját helyzetét mérlegelve nagyszerűen döntött.