Kerékpár: Valter Attila a 4. helyen zárta a Norvég Kört

Vágólapra másolva!
2023.05.29. 18:12
null
Valter összességében remek versenyt zárt északon (Fotó: Imago-Images, archív)
A Stavanger körüli 3. szakasszal véget ért az országúti kerékpáros Norvég Kör, amelyet az Ineosnál tekerő brit Ben Tulett nyert meg csapattársa, az amerikai Magnus Sheffield és a belga Thibau Nys előtt, míg a negyedik helyen Valter Attila zárt – mindössze egy másodperccel lemaradva az összetett dobogójáról. A záró szakasz mezőnyhajrával zárult, a hazai pályán versenyző Alexander Kristoff nyert – Valter azonos idővel a 34. helyen ért célba.

A mezőny a Tour of Norway negyedik napján, a harmadik, befejező szakaszán Stavangerből indult, és egy 105 kilométer hosszú, eleinte dimbes-dombos, majd jobbára sík kurfli után ide tért vissza, majd némi városnézést követően két kört teljesített egy 17 kilométer hosszú körpályán, amelyen másodszor is megmászta a nap egyetlen kategorizált emelkedőjét, a 700 méter hosszú és átlagban 6.6 százalékos meredekségű Grisabakken dombját.

A start után jó 30 kilométert kellett várni, mire a nap elmenése kialakult, a 10, majd hamar 9 főre fogyatkozó szökevényeket azonban a Valter Attilát is magában foglaló mezőny jól kontrollálta, és többnyire másfél-két perc közötti különbségen tartotta, míg a körpályára érve már látszott, nem lesz eredményes a szökés.

Addigra azonban már eldőlt, hogy a Caja Rural-os spanyol Joel Nicolau nyeri a hegyi pontversenyt, miután elsőként ért fel a Grisabakkenre és ezzel behozhatatlan előnyre tett szert. A körpályán egy-egy szórványos támadási kísérlet és a főmezőny egyszeri kettészakadása borzolta a kedélyeket – utóbbinál Valter Attila az elejében volt.

A magyar bajnoki trikót viselő Valter végül a befutónál is a főmezőnnyel maradt, így megőrizte összetettbeli 4. helyét, – s erről csapata a Jumbo is megemlékezett –, végül a 34. helyen, azonos idővel haladt át a célvonalon.


A szakaszról tehát mezőnyhajrá döntött, amelyet – ahogy tavaly, amikor ugyanezen az útvonalon ment a mezőny, most is – a máig a városban lakó, stavangeri születésű, az Uno-X színeiben versenyző Alexander Kristoff nyert meg fél kerékkel megelőzve a DSM-es dánt, Tobias Andresent, harmadiknak pedig a belga Jordi Meeus (BORA) ért be.

A versenyt összetettben a brit Ben Tulett nyerte, a második a szintén az Ineos színeiben tekerő amerikai Magnus Sheffield, harmadik a Valtert egyetlen másodperccel megelőző Thibau Nys (Trek) lett.

A SZAKASZ ÖSSZEFOGLALÓJA

Valter legközelebb a vasárnap rajtoló, s a Tour de France egyik legfontosabb felkészítő versenyének számító Critérium Dauphiné nyolc szakaszból álló, egyhetes versenyén áll rajthoz.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
NORVÉG KÖR
3. (UTOLSÓ) SZAKASZ (Stavanger, 152 kilométer)

1. Alexander Kristoff (norvég, Uno-X) 3:19:17
2. Tobias Andresen (dán, DSM) azonos idővel
3. Jordi Meeus (belga, BORA-hansgrohe), a. i.
...34. Valter Attila (Jumbo-Visma) a. i.

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Ben Tulett (brit, Ineos) 9:50:45
2. Magnus Sheffield (amerikai, Ineos) +5 másodperc hátrány
3. Thibau Nys (belga, Trek-Segafredo) +23 mp h.
4. Valter Attila + 24 mp h.

Az összetett dobogón balról jobbra: Sheffield, Tulett, Nys (Fotó: twitter.com/TrekSegafredo)
Az összetett dobogón balról jobbra: Sheffield, Tulett, Nys (Fotó: twitter.com/TrekSegafredo)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik