Kerékpár: új bicikliutat adtak át Balatonberény, Balatonszentgyörgy és Vörs között

Vágólapra másolva!
2022.09.30. 15:45
null
Átadták az új bicikliutat, Révész Máriusz beszédet mondott (Fotó: Pesthy Márton/Veszprém Megyei Napló)
A Kis-Balatoni kerékpárút-hálózatot a Balatoni Bringakörrel összekötő 10.6 kilométeres kerékpárutat adtak át pénteken Balatonberény, Balatonszentgyörgy és Vörs között.

 

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár az ünnepélyes átadón elmondta, hogy az Eurobarométer felmérése szerint Magyarországon a lakosság 59 százaléka saját bevallása egyáltalán nem mozog, szemben Finnországgal, ahol ez az adat mindössze nyolc százalék, de Csehországban is csak 24 százalék.

Hozzátette: idehaza a halálesetek kilenc százaléka közvetlenül a mozgásszegény életmódra vezethető vissza, ezért fontos, hogy minél több ember számára teremtsék meg a mozgás lehetőségét. Az államtitkár közölte, a Balatonberény és Vörs között most elkészült 10.6 kilométeres bringaútból 5.6 kilométer új építésű, a fejlesztés a Széchenyi 2020 Program keretében, 470 millió forint teljes egészében uniós forrásból valósult meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik