Kerékpár: rózsaszínbe borult Dubaiban a magyar pavilon Valter miatt

Vágólapra másolva!
2021.11.08. 11:33
null
Valter sok időt töltött szökésben (Fotó: facebook.com/Hungary-at-Expo-2020)
Valter Attila az elmúlt hétvégén a Giro d’Italia Dubaiban rendezett kritériumversenyén vett részt, amelyen megválasztották a mezőny legaktívabb versenyzőjének, miután két szökésben is benne volt a bő 60 kilométer hosszú viadalon. S ha már arra járt, Valter a verseny kapcsán ellátogatott az arab emírségekbeli városban zajló világkiállítás magyar pavilonjához is, amely a tiszteletére rózsaszínbe öltözött.

Igazán neves rajtlistát állítottak össze a szervezők az első Giro-kritériumversenyre, hiszen a mezőnyben többek között a háromszoros világbajnok Peter Sagan, a Giro címvédője, Egan Bernal, a kiváló sprinter Elia Viviani vagy éppen az időfutam-világbajnok Filippo Ganna is ott volt – és persze Valter Attila, aki az idei olasz körversenyen három napig viselhette az összetettben vezető kerékpárosnak járó rózsaszín trikót.

A nyár elején idehaza valóságos kerékpárlázat kirobbantó magyar bringás a dubai versennyel zárta az idényét, s ezt sikerült is emlékezetessé tennie: a 2.1 kilométer hosszú körpályán rendezett 20 körös versenyen hamar elment egy háromfős szökéssel, majd annak elvérzése után a verseny végén újra megpróbálkozott egy egyéni akcióval. S bár ez sem járt sikerrel, így 12 másodperc hátránnyal a 27 fős mezőny 21. helyén ért célba, a szervezők figyelmét nem kerülte el Valter teljesítménye, ő kapta a verseny legaktívabb résztvevőjének járó díjat.

A futamot egyébként Peter Sagan nyerte Egan Bernal előtt, a harmadik a svájci Marc Hirschi lett.

A szombati versenyt követően Valter Attila ellátogatott a Dubaiban zajló világkiállítás magyar kiállítócsarnokához, amely a tiszteletére rózsaszínbe borult – erről az Expo 2020 magyar pavilonjának hivatalos Facebook-oldala számolt be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik