Kerékpár: rekordszámú nevezőt várnak a Börzsöny Ringre

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.09.13. 16:13
null
(Illusztráció: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap)
Címkék
Jövő szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúrát, amelyre rekordszámú nevezőt várnak – írja az MTI.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Rétvári Bence államtitkár, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a Börzsöny egyre több sporteseménynek ad otthont: az elmúlt héten rendezett Dupla kanyar futóverseny után szeptember utolsó szombatján 10 órakor Szobról startol a harmadik Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúra, mely változatos terepen kínál sportolási és kikapcsolódási lehetőséget egyedülállóknak és családoknak.


„A futóversenyek és a kerékpáros teljesítménytúrák is az egészséges életmódra irányítják a figyelmet, ami a kormány számára fontos terület. Amióta kijelöltük a Börzsöny Ring útvonalát és évről évre javítjuk a bicikliutak színvonalát, egyre többen teljesítik a túrát” – mondta az államtitkár. Felidézte, hogy míg az első évben, 2019-ben 120-an, addig tavaly 319-en tejesítették a távot, az idén pedig már 450-nél jár a nevezők száma. Hozzátette, ez a színvonalas túra a természet szeretetére is nevel, mert aki kedveli a túrázást, óvja a természetet.

Rétvári Bence kiemelte az Ipoly Erdő Zrt. háttértámogatását.

Burgermeister Balázs hegyikerékpáros bajnok szakmai szempontból beszélt az útvonalról: a 90 kilométeres táv 97 százaléka aszfaltozott út, a fennmaradó része pedig murvás kerékpárút. Megjegyezte, nem könnyű a táv, az edzett kerékpárosok három óra alatt teljesítik, de négy óra körül bárki számára leküzdhető. Mint elmondta, a pihenőket is úgy alakították ki, hogy az amatőrök is végig tudjanak menni rajta.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a három tájegységet, a Dunakanyart, a Börzsönyt és az Ipoly-völgyét érintő, 632 méter szintkülönbségű teljesítménytúrára a legidősebb nevező 70 év feletti, a legfiatalabbak általában 16-18 évesek.

A teljesítménytúra kísérőprogramjai között családi és sportprogramok is szerepelnek, valamint egészségügyi szűrőbuszok szolgáltatásait vehetik igénybe a résztvevők. A családi sportos eseményt Szobon 20 órakor utcabál zárja.

A túrára a rajt előtti napig lehet nevezni ingyenesen IDE KATTINTVA.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik