Valter Attila sok motivációt gyűjtött a sportág ikonjai ellen az ausztráliai világbajnokságon (Fotó: AFP)

„Ez az eredmény elsőre talán nem tűnik kiugrónak és tenni is fogok érte, hogy ne legyen az hosszútávon, de mégis nagyon elégedett vagyok” – kezdett bele közösségi oldalán Valter Attila, kiemelve, olyan versenyzők előzték meg, akiket legtöbbször még ő is a televízióból csodál, most pedig ellenük versenyezhetett. Valter kitért arra is, biztató formában érkezett, amihez Dér Zsolt szövetségi kapitány is hozzá tudott tenni, de úgy érzi, még sokkal jobban kell hinnie magában a jövőben.

„A verseny első 100-150 kilométerén kifejezetten szenvedtem, jobban fájtak a kigyorsítások mint vártam, nehezebben esett az egész verseny ritmusa, mint a legjobb napjaimon szokott” – emelte ki Valter, aki szerint nem volt megszokott, hogy egész nap nagyon gyorsan mentek ilyen hosszú távon is, de már az első komolyabb emelkedőn sokat ki kellett magukból adniuk, pedig onnan még 220 kilométer volt a célig, három óra után viszont Valter is elkezdett „bemelegedni”. Megjegyezte, az elől lévő nagy csoportok miatt nehéz tempót kellett menniük, de próbált jól helyezkedni és figyelni a kulcsembereket.

„Remco (Evenepoel – a szerk.) a kör meredek emelkedőjén ment el több versenyzőjével, de annyira nyugodt maradt a mezőny, hogy gondoltam tudják, mit csinálnak. Innentől kezdett kaotikus lenni a verseny, kezdett fogyni a mezőny, én pedig végre elhittem, hogy tudok a legjobbakkal is versenyezni” – hangsúlyozta Valter, aki szerint az elől tekerőket nem kontrollálta a mezőny, pedig tudható volt, hogy a későbbi győztes Remco Evenepoel nem ad esélyt senkinek a szökésből. Az utolsó 50 kilométeren sokkal komolyabb tempót is mehetett volna a mezőny, de ehelyett a meredek falon száguldoztak, de az utolsó körökben Valter az élcsoporttal ért fel a Mount Pleasantra.

„Az utolsó két körben már tényleg csak a legjobbak maradtak a mezőnyből, de, hogy pontosan hányan voltak előttünk, és mennyire, azt nem tudtuk. Már gyakorlatilag „feladta” a csoport, nem tudtuk hányadik helyért harcolunk, amikor az utolsó pár kilométeren megláttuk a kocsikat és egy bolyt előttünk. A cél előtti hosszú egyenesben már a sprintet várta mindenki, kivéve engem és pár embert, köztük Tadej Pogacart. Így támadtunk és el is tudtunk menni az akkor már csak 20-30 emberből álló „főmezőnytől”. Tadej neve mellett csillag lobog bárhol versenyzik, ezért gyorsan összefogtak és utolértek minket. Ezt a kis akciót nem adta a közvetítés, és biztos nem is volt olyan komoly, ahogy én megéltem belülről, de 265 km után egy kétszeres Tour-győztessel támadtam Sagant, van Aertot és még rengeteg ikont a sportunkból, ami az egész télre meg fogja adni a motivációmat!” – hangsúlyozta Valter Attila, aki a célegyenesbe érve érte utol a szökevényeket.

„A sprintem pedig már nem volt a legjobb. Kicsit agresszívabbnak kellett volna lennem, mert a lábaimban talán még volt egy pici erő, de az, hogy 23. vagy 17. lettem nem változtat semmit. Ettől én még mindig szeretnék előrébb végezni, van egy kicsi hiányérzet bennem, de ez talán jó is. Szeretnék ennél is sokkal jobb helyezéseket világversenyekről, de eddig is bíztam a fokozatosságban és válogatott szinten ez egyértelműen egy komoly lépcsőfok volt! Összességében az év egyik legjobb élménye volt ez az út! A kis válogatottunkban szuper volt a hangulat egész idő alatt, rég nevettem ennyit” – zárta értékelését Valter Attila, kitérve arra is, még három verseny vár rá jelenlegi csapatával Olaszországban, utána viszont új fejezet kezdődik az életében, hiszen a Groupama-FDJ-től a Jumbo-Vismához igazolt.



ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR, VILÁGBAJNOKSÁG (WOLLONGONG – AUSZTRÁLIA)
MEZŐNYVERSENY, Helensburgh–Wollongong, 266.9 km
1.
Remco Evenepoel (Belgium) 6:16:08 óra
2. Christophe Laporte (Franciaország) 2:21 p hátrány
3. Michael Matthews (Ausztrália) azonos idővel
...23. Valter Attila a. i.