Kerékpár: Peák második helye a szárd kerékpáros körversenyen

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.07.15. 18:01
null
Peák Barnabás (a sor élén) szép sikert ért el (Fotó: Getty Images)
Peák Barnabás másodikként ért célba a szárd országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, csütörtökön.

A BikeExchange 22 éves magyar bringása a szerdai nyitányon elért 26. helye után a Sassari és Oristano közötti 185.5 kilométeres távon a sprintbefutóban ért be másodikként. Az etapon a Vuelta a Espanán és Giro d'Italián is két-két szakaszsikerrel rendelkező, utóbbin 2019-ben a pontversenyt megnyerő német sprinter, Pascal Ackermann diadalmaskodott.

„Nagyon boldog vagyok ezzel az eredménnyel, örülök, hogy a csapat bizalmat fektetett belém és megkaptam a lehetőséget a sprintre. A lábaim a második helyre voltak jók ma, ez nagyszerű eredmény nekem és a csapatnak is” – idézte csapata honlapja a 2017-es Tour de Hongrie második helyezettjét. Peák hozzátette: mivel rendkívül közel volt a győzelemhez, kissé csalódott, ám az előtte álló három napban mindent megtesz majd, hogy további jó eredményeket érjen el.

Az ötnapos Settimana Ciclistica Italiana pénteken az Oristano és Cagliari közötti 180.9 kilométeres etappal folytatódik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik