Kerékpár: nem úszta meg a világbajnok, eltörte a kezét – videó

B. D. K., H. Á.B. D. K., H. Á.
Vágólapra másolva!
2020.10.19. 16:37
null
Julian Alaphilippe (fehérben) már nem tudta kikerülni a motorost (Fotó: AFP)
Mint arról beszámolunk, Julian Alaphilippe óriásit esett a Flandriai körön, miután összeütközött az előtte hirtelen lassító kísérő motorossal. A felvételek alapján egyből látszott, hogy nagy a baj; azóta kiderült, hogy két helyen eltört a kézközépcsontja, s hétfőn már meg is műtötték. A balesetet okozó motoros elnézést kért mindenkitől.

Julian Alaphilippe egy háromfős szökevénycsoport utolsó tagjaként haladt, amikor az előttük hirtelen lelassító kísérő motorost balról ki akarták kerülni. Ez a versenyt végül megnyerő Mathieu van der Poelnak és Wout Van Aertnak sikerült is, ám a világbajnoknak már nem, ő a jobb karjával nekiütközött a motor hátuljának és átesett a kerékpárján.

A 28 éves francia versenyző hatalmas fájdalmai közepette nem tudott az úttest közepéről felállni, így a motoros próbálta meg oldalra terelni a másodpercekkel később elhaladó mezőnyt, mielőtt érkezett volna az orvosi segítség.

Az esés után Alaphilippe-et kórházba szállították, ahol megröntgenezték és kiderült: jobb kézfejében két kézközépcsontját is eltörte, s a csapata, a Deceuninck-Quick Step közleménye szerint hétfőn már meg is műtötték.

Az Alaphilippe-pel ütköző motoros, egy 64 esztendős nyugalmazott rendőrtiszt, Eddy Lissens közel 20 éve dolgozik kísérő motorosként, s elmondása szerint semmi szokatlant, rendkívülit nem csinált.

„Száz hasonló helyzet fordul elő versenyeken, amikor visszalassítva magunk elé engedünk kerékpárosokat, de ez most nagyon szerencsétlenül jött össze. Szörnyen érzem magam a történtek miatt. Nagyon sajnálom Alaphilippe-et, mert valós esélye volt a viadal megnyerésére” – fogalmazott Lissens, aki a történtek után elnézést kért a megsérült bringástól, Alaphilippe csapatától és a versenyigazgatótól is.

Julian Alaphilippe

Merci à tous pour vos messages, 2 fractures au niveau de la main. Opération demain.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik