Kerékpár: Van der Poel 62 évvel nagyapja után nyert a Sanremón

Cz. Á.Cz. Á.
Vágólapra másolva!
2023.03.18. 18:54
null
Van der Poel győzött az egynaposon (Fotó: Getty Images)
A 24 éves magyar bringás, Valter Attila kiváló eredménnyel debütált a legendás egynaposon, csapatából harmadikként szelte át a célvonalat.

 

Tökéletes egész napos szombati programként a versenyszezon egyik legnívósabb egynaposa várt a nemzetközi mezőny legjobbjaira. A Monumentumok, vagyis az öt nagy egynapos egyike, a Milánó–Sanremo ezek közül is a leghosszabb a maga 290 kilométer feletti távjával, ellenben komoly emelkedőt nemigen tartalmaz, így szokásosan az utolsó kisebb meredekeden, a Poggio di Sanremón dől el a viadal. És ez ezúttal sem volt másképp, mint ahogy az sem okozott különösebb meglepetést, hogy kik próbálkoztak leszakadni.

A verseny akkor kezdett kibontakozni, amikor a Poggio-táblához ért a mezőny eleje, és itt szép lassan kialakult egy négytagú csoport, amelynek mind a négy tagja – Wout van Aert, Tadej Pogacar, Filippo Ganna és Mathieu van der Poel – előzetesen a legnagyobb esélyesekként aposztrofálhattunk, de az is hamar kiderült, hogy utóbbi gondolja legkomolyabban a dolgot.

Hamar otthagyta társait, bár ekkor még úgy tűnt, túl hamar, elvégre több mint hat kilométer hátravolt még. A különbség azonban nem csökkent, tudta tartani a holland, és az utolsó kilométer környékén Ganna és Van Aert hátrafelé nézelődése jelezte, nem számíthatunk nagyobb támadásra az üldözőktől, így Van der Poel az utolsó néhány száz méteren már könnyedén tekerhetett.

Elkezdhette feldolgozni azt, amit kevesen mondhatnak el magukról, nevezetesen Van der Poel és nagyapja, Raymond Poulidor az első olyan páros, akik egyazon Monumentumot meg tudták nyerni, jelen esetben a Sanremót. A Pou-Pou becenévre hallgató, francia színekben induló versenyző a Mercier tagjaként járt sikerrel Olaszországban 1961-ben, de emellett Vuelta a Espanát és hét Tour de France-szakaszt is nyert 17 éves pályafutása során. A család joggal érdemli ki a kerékpáros-dinasztia „címet”, hisz Van der Poel édesapja (Poulidor fia), Adri van der Poel a Liege–Bastogne–Liege-en ért célba elsőként 1988-ban, amely szintén a Monumentumok egyike.

„Nemcsak azért különleges nekem ez, mert a nagyapám megnyerte, hanem mert minden versenyző álma, hogy egyszer egy Monumentumon ő érjen be elsőként. A múlt héten még nem sikerült olyan formába kerülnöm, amilyenbe szerettem volna, de ennél a mainál nem nagyon van feljebb”– nyilatkozta a verseny után nem sokkal Van der Poel.

A viadal egyetlen magyarja, Valter Attila folytatta remek szereplését újdonsült csapata, a Jumbo-Visma színeiben. Harmincnegyedikként, jó félperces hátránnyal ért célba a győzteshez képest, a jumbósok közül pedig csak Van Aert és a csömöri versenyzővel azonos idővel célba érő Cristophe Laporte ért el jobb helyezést nála.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
MILÁNÓ–SANREMO (Abbiategrasso–Sanremo, 294 km): 1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Deceuninck) 6:25:23 óra,
2. Ganna (olasz, Ineos Grenadiers) 15 másodperc hátrány, 3. Van Aert (belga, Jumbo-Visma) azonos idővel, ...34. Valter Attila (Jumbo-Visma) 32 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik