Kerékpár: ismét ifjúsági világkupát rendez Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.17. 13:08
Címkék
Húsz csapat 120 versenyzője áll rajthoz a 2021-es ifjúsági kerékpáros világkupa-sorozat péntektől vasárnapig tartó, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye három városában sorra kerülő viadalán – hangzott el az eseményt beharangozó keddi, nyíregyházi sajtótájékoztatón – írja az MTI.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára a One Belt One Road Nation's Cup Hungary elnevezésű országúti kerékpárversenyről szólva emlékeztetett, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) nem könnyen adja oda ennek a megmérettetésnek a rendezési jogát, a mostani döntésükben pedig szerepet játszhatott, hogy a szervezők a tavalyi Visegrad 4 Juniors megrendezésével már bizonyították azt a felkészültséget, amely egy ilyen nemzetközi sporteseményhez szükséges.Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára a One Belt One Road Nation's Cup Hungary elnevezésű országúti kerékpárversenyről szólva emlékeztetett, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) nem könnyen adja oda ennek a megmérettetésnek a rendezési jogát, a mostani döntésükben pedig szerepet játszhatott, hogy a szervezők a tavalyi Visegrad 4 Juniors megrendezésével már bizonyították azt a felkészültséget, amely egy ilyen nemzetközi sporteseményhez szükséges.

„Az idei mezőny három nap alatt közel 243 kilométert fog megtenni Nyíregyháza, Vásárosnamény és Ibrány térségében, ami óriási sportteljesítmény” – fogalmazott az államtitkár. Szabó Tünde hangsúlyozta, Magyarországon a kerékpározás a tizenhat kiemelt sportág között szerepel, a sportági versenyek megrendezésével sportturizmus és az utánpótlás-nevelés is erősödött.

„A versenyen az U19-es korosztály tizenhét-tizennyolc éves félprofi és profi versenyzői mérik össze tudásukat nemzetközi körülmények között, Magyarországot tizenkét kerékpáros képviseli” – hangsúlyozta Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.

„A háromnapos kerékpárverseny első, pénteki napja egy 3.8 kilométeres prológgal kezdődik Nyíregyházán, majd szombaton két félszakaszt rendeznek: délelőtt Vásárosnamény környékén egy 89.9 kilométeres, míg délután egy Ibrány környéki 41.2 kilométeres mezőnyetap várja a kerekeseket. A záró napon Nyíregyháza térségében teker majd a mezőny 108 kilométert megtéve” – ismertette Törzsök Zsolt, a szervezőbizottság elnöke.

Hozzátette, a világkupa-sorozat következő – és egyben valószínűleg utolsó – versenyét Csehországban rendezik meg, így a begyűjthető világkupa pontok felét most hétvégén, a magyarországi viadalon van lehetőségük megszerezni az indulóknak.

Solymosi János versenyigazgató jelezte, a pénteki időfutam pályáját a belváros utcáin jelölték ki, a versenyzők gyakorlatilag a sétálóutcában, a vendéglátóhelyek teraszai előtt fognak elszáguldani akár óránkénti hetven kilométeres sebességgel, így nagyon látványos versenyre készülhetnek a nézők.

A vásárosnaményi félszakaszon a Beregben mennek két kört, a gergelyugornyai felhajtónál sprintszakasz lesz, ezután fordulnak rá a Kraszna-hídra, Ibránynál pedig két nagy és két kiskört tesznek meg a versenyzők. A vasárnapi „királyszakaszon" a 4-es főúton Kisvárdáig jut el a mezőny, onnan visszatérve Nyíregyházán ismét a belvárosi körözés és a befutó vár a kerékpárosokra.

A 20 csapat közül 17 nemzeti válogatott, továbbá két klubcsapat és egy úgynevezett regionális sor áll rajthoz.

A tájékoztatón részt vett és köszöntőt mondott Kovács Ferenc Nyíregyháza, Filep Sándor Vásárosnamény és Trencsényi Imre Ibrány polgármestere.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik