Kerékpár: Hirschi szakaszgyőzelmével élre állt, Valter javított

Vágólapra másolva!
2021.09.15. 17:34
null
Hirschi győzött és felhúzhatta a sárga trikót (Fotó: AFP)
A luxemburgi országúti kerékpáros körverseny 2. szakaszán a svájci Marc Hirschi győzött és összetettben átvette a vezetést a portugál Joao Almeidától, a mezőny egyetlen magyar versenyzője a Groupama FDJ színeiben tekerő Valter Attila 41 másodperc hátrányban a 15. helyen ért célba, amivel összetettben négy helyet javított: 55 másodperc hátrányban a 18. helyen áll.

Kerékpározásra kevésbé alkalmas időjárás várta a Tour de Luxembourg második szakaszán a mezőnyt: esős időben rajtoltak a bringások Steinfortból, s hamar egy négyfős szökés alakult ki, ők a 186 kilométeres szakaszon sokáig tartották is magukat, de jelentős előnyre nem sikerült szert tenniük.

A mezőny végig kontroll alatt tartotta a szökést, amelynek beérésében Valter Attila és az FDJ is jelentősen kivette a részét az utolsó 50 kilométeren. A szökevényeket szűk 40 kilométerre a céltól sikerült beérni, s az FDJ továbbra is az élen maradt és diktálta a tempót. Bő 25 kilométerrel a vége előtt a háromból a második alkalommal kaptatott fel a Cote de Eschdorf hegyecskére a mezőny, amikor Valter a sok rövid kaptatón rendre a mezőny élére állt, s tempójával igencsak megrángatta a sort, fárasztva a riválisokat, s számos kerekest le is szakított ekkor.

A harmadik, utolsó kör elején Anthony Turgis próbált megszökni, de 30másodpercnél nagyobb előnyt nem tudott kialakítani, s az Eschdorf emelkedőjének az elején három kilométerrel a vége előtt sikerült befogni.

Ekkor Nairo Quintana és a két UAE-s Hirschi, valamint Davide Formolo triója lépett el a mezőnytől néhány tíz méterrel, ahonnan két kilométerrel a vége előtt Valter kezdett leszakadni. A vezető triót Hirschi hagyta faképnél, aztán az összetettet vezető Joao Almeida is rákapcsolt, de későn, a svájci végül 7 másodperc előnnyel elsőként ért célba, s a jóváhagyásoknak köszönhetően átvehette a sárga trikót a portugáltól.

Valter Attila a 15. helyen 41 másodperc hátránnyal ért célba, ami azt jelentette, hogy az összetettben négy helyet javítva a 18. helyről várhatja a folytatást.

TOUR DE LUXEMBURG
2. SZAKASZ (Steinfort–Eschdorf, 186 km)
1. Marc Hirschi (svájci) 4:45.12
2. Joao Almeida (portugál) 8 másodperc hátrány
3. David Gaudu (francia) azonos idő

15. Valter Attila 41 mp. h.

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Marc Hirschi (svájci) 8:01.06
2. Joao Almeida (portugál) 4 másodperc hátrány
3. David Gaudu (francia) 19 mp. h.

18. Valter Attila 55 mp. h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik