Kerékpár: ha nincs a koronavírus, lehetett volna magyar a Giro-rajton

Vágólapra másolva!
2020.03.24. 17:51
null
Valter Attila minden bizonnyal ott lett volna a budapesti Giro-rajton (Fotó: cccteam.eu)
A lengyel CCC kerékpárcsapatában versenyző Valter Attila a Sonkaszeletelő podcastjében arról beszélt, hogy remek szezonkezdete után a vezetők számoltak volna vele a Budapestről startoló, a koronavírus miatt azonban elhalasztott Giro d’Italián.

Valter Attila remek 2019-es évének köszönhetően idén mér a CCC-ben versenyez, és az idény első versenyein olyan nevekkel harcolhatott a hegyeken, mint például a korábbi Giro-győztes Nairo Quintana.

„Az Haut Varon megpróbáltunk elmenni Quintanával. Én és Pinot vállalkoztunk erre a kamikazeküldetésre. Ilyen 700 körüli wattot tekertem 20 másodpercig, amiben teljesen megrogytam. Visszaültem, majd nullára meg kellett állni. Ugyanezt tette Pinot is, majd miután utolért minket a sor, egy perc után felnéztem, és már nem láttuk az egyenes úton magunk előtt Quintanát” – mondta a 21 éves magyar tehetség.

A koronavírus kapcsán szóba került, hogy több olyan verseny is elmarad, ahol Valter rajthoz állt volna. A rangos katalán körverseny mellett, a Giro felvezető versenyének is tekinthető Tour of the Alpson is indult volna. A legnagyobb dráma az olasz körverseny elhalasztása: „Ezek után jött volna a Giro. Nem volt száz százalék, és most már sosem fog kiderülni, hogy indultam-e volna, de szerintem nagyon jó úton jártam, és a csapat is mindenképpen akarta, hogy induljak. A két francia verseny alapján, azt mondták, hogy ez így rendben lesz, és nekik is mindenképpen kell, hogy induljon egy magyar.”

A lengyel bejegyzésű CCC a kerékpárosvilág legmagasabb osztályának, a WorldTournak a tagja, és Valteren kívül többek között olyan versenyző is ott teker, mint az olimpiai bajnok Greg Van Avermaet.

A magyar kerékpáros az adásban beszélt még a Tour de l'Aveniren aratott – Magyarország számára történelmi – győzelméről, első edzőtáborozásáról az új csapatával, és azt is elmondta, hogy az idei világbajnokságon még az U23-sok között szeretne érmet szerezni.

A podcastet itt hallgathatja meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik