Kerékpár: Froome ötödször is szeretné megnyerni a Tourt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.28. 19:33
Egy évvel súlyos balesete után keményen dolgozik formája visszaszerzésén Chris Froome, a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny négyszeres bajnoka.

A 34 éves brit kerekes tavaly júniusban, a Tourra készülve hatalmasat bukott a Critérium du Dauphiné elnevezésű franciaországi viadalon: 54 kilométer/órás sebességgel lefelé száguldva nekiment egy falnak, eltörte a combcsontját, a jobb könyökét, valamint több bordáját is. Októberben kezdte meg a könnyített edzéseket, majd novemberben újabb műtéten esett át, amely során a csípőjéből egy fémlemezt, a könyökéből pedig csavarokat vettek ki.

Több mint féléves kihagyás után februárban, az Egyesült Arab Emírségekben rendezett, de a koronavírus-járvány miatt már lerövidített körversenyen tért vissza, s bár az idény félbeszakadt, ő továbbra is készül. Mint sok más viadalt, a Tour de France-t is elhalasztották, a tervek szerint idén augusztus 29-én kezdődne majd, de ez még változhat.

„Az álmom, hogy mindenkinél több Tour-győzelemmel fejezhessem be a karrieremet – mondta a sportoló a L’Équipe-nek. – Ez lenne a tökéletes forgatókönyv, de ezért még nagyon sokat kell dolgozni.”

Ha szeptember 20-án, Párizsban ő érne be összetett elsőként a célba, felzárkózna a négy rekordgyőztes – Jacques Anquetil, Eddy Merckx, Bernard Hinault és Miguel Induráin – mellé.

„Ez mindenképpen a sporttörténelem egyik legnagyobb visszatérése lenne” – mondta Froome a Times című brit, illetve a Gazzetta dello Sport című olasz lapnak, hozzátéve, hogy minden adott a sikerhez, mert van tapasztalata, óriási a motivációja, és meg akarja nyerni a versenyt.

A brit kerekes 2013-ban, majd 2015-től sorozatban háromszor diadalmaskodott a világ legnagyobb kerékpáros versenyén. Csapatában, az Ineosban szerepel többek között a tavalyi győztes kolumbiai Egan Bernal és 2018 bajnoka, az ugyancsak brit Geraint Thomas is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik