Kerékpár: Fetter negyedik az U23-as mezőnyversenyben

Vágólapra másolva!
2021.09.11. 15:36
null
Fetter Erik a győztes Thibau Nyssellel azonos időeredménnyel ért be negyedikként.
Fetter Erik negyedik helyen ért célba szombaton az U23-as férfi mezőnyversenyben a Trentóban zajló országúti kerékpáros Európa-bajnokságon – közölte az MTI.

 

A kontinensviadal honlapja alapján a győztes belga Thibau Nyssellel azonos időeredménnyel ért be negyedikként a 21 éves Fetter. A 133.6 kilométeres távot 67 bringás fejezte be, a másik magyar induló, Karl Ádám nem ért célba.

„Az egész verseny alatt nagyon jól éreztem magam, végig a lehető legjobb taktikákat alkalmaztam, próbáltam minél több energiát megspórolni a fináléra. Szerintem ez egészen jól sikerült. Az egyedüli nehézséget az okozta, hogy én egyedül voltam a fináléban, és a nagy nemzetek több versenyzővel, úgyhogy ők próbáltak kijátszani. Nem dolgoztam túl sokat, de mégis kontroll alatt tartottam mindent. A végén kb. 7-en szakadtunk el a dombon. Volt két belga, két olasz versenyző, ők próbáltak kijátszani, de sikerült őket jól leszerelni. Nagyjából 800 méterre a céltól döntöttem úgy, hogy támadok. Volt is egy jó lehetőség, amellyel sikeresen éltem, és onnantól a célig végig elöl mentem, de sajnos az utolsó macskaköves kanyarban belül beszúrt az olasz meg a spanyol, úgyhogy itt elég sok sebességet vesztettem a sprinthez, és már nem tudtam visszagyorsulni, nem tudtam őket kielőzni, így végül a 4. lettem” – mondta a Próbakő Kommunikációnak Fetter Erik, akire az Eb után vb és még sok olasz egynapos verseny is vár a szezonban az EOLO-Kometa Cycling Team színeiben.

Fetter remek formában érkezett a kontinensviadalra, augusztus 20-án a Tour du Limousin négynapos francia viadal zárószakaszát nyerte meg. Az Eb-n csütörtökön 21. lett az U23-asok időfutamában. A mezőnyversenyben elért negyedik helye a második kiváló magyar eredmény az U23-as korosztályban: egy nappal korábban Vas Kata Blanka nyert ezüstérmet a mezőnyversenyben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik