Alex Dowsett 2021-ben újra nekivág a csúcsdöntésnek (Fotó: AFP)

A 32 esztendős brit kerékpáros 2015-ben egyszer már tartotta a csúcsot, akkor 52.937 kilométert tekert hatvan perc alatt. A rekordot azóta ketten is megjavították, jelenleg a belga Victor Campenaerts tavalyi 55.089 kilométeres teljesítménye a legjobb. Alex Dowsett december 12-én öt évvel ezelőtti sikere helyszínén, Manchesterben vágott volna neki a világcsúcskísérletnek, amelynek új időpontját még nem jelölték ki.

„Rendkívül csalódott vagyok, hogy a kísérletet nem végezhetem el az előzetesen tervezettek alapján, ám az egészségem az első, ez mindenképp a legfontosabb” – áll Dowsett közleményében. A Giro d'Italián 2013-ban és idén is szakaszt nyerő Dowsett hozzáfűzte: már nagyon várja, hogy 2021-ben változatlan elszántsággal nekivágjon a csúcsdöntésnek.