Kerékpár: Colbrelli nyerte meg az esős Párizs–Roubaix-t

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.03. 18:11
null
Nem akármilyen verseny végén örülhetett Colbrelli... (Fotó: AFP)
Az olasz Sonny Colbrelli nyerte meg a rendkívül nehéz körülmények között rendezett Párizs–Roubaix országúti kerékpáros egynapos klasszikust, amelyet Peák Barnabás nem fejezett be – közölte a Magyar Távirati Iroda.

Két és fél év, 2019 áprilisa után rendezték meg ismét a viadalt, amelynek ez volt a 118. kiírása. Peák Barnabás ott volt a mezőnyben, személyében Szeghalmi Bálint 2011-es indulása után volt újra magyar résztvevője az Észak Poklaként is ismert észak-franciaországi versenynek. A BikeExchange 22 esztendős magyar bringása a tavalyi Liege–Bastogne–Liege után másodszor indult az öt legnagyobb egynapos viadal, a Monumentumok egyikén.

A 257.7 kilométeres táv 30, összesen 55 kilométer hosszú kockaköves szektort foglalt magában. Ezt nehezítette a szokásos áprilisi időponthoz képest rosszabb idő: rengeteg bukás volt az eső áztatta, csúszós talajon, az aszfaltos és macskaköves részeken is állt helyenként a sáros víz, a néha befújó szél pedig még kaotikusabbá tette a viadalt, a kerékpárosok mellett több kísérő motoros is bukott.

Az élen 53 kilométerrel a cél előtt egyedül maradt az elmúlt években a botrányos eseteiről ismert Gianni Moscon. A kétszeres olasz időfutambajnok az utolsó 30 kilométerhez érve előbb hátsó defektet kapott, majd öt perccel később a sáron megcsúszva bukott. Üldözői közül az előzetesen a legnagyobb esélyesek közé sorolt holland Mathieu van der Poel, az Európa-bajnok olasz Sonny Colbrelli és a belga Florian Vermeersch a záró 16 kilométerre érte utol, majd le is hagyta az Ineos Grenadiers bringását.

A Párizs–Roubaix-n egytől egyig újonc, tetőtől talpig saras, koszos hármas együtt érkezett meg a roubaix-i velodromba. A sprintben – amelyben a nagy fáradtság miatt mindhárman a nyeregben ültek az utolsó métereken – Colbrelli bizonyult a leggyorsabbnak, az Európa-bajnok félreállva magasba emelte a kerékpárját, majd a kimerültségtől zokogva rogyott össze. A 31 esztendős olasz kiválóság pályafutása során először diadalmaskodott Monumentumon.

A második helyet a 22 esztendős Vermeersch szerezte meg, míg Van der Poel – aki ugyancsak a fűre borult a befutót követően – harmadik lett, Moscon pedig negyedikként ért be.

Peák a már darabokra töredezett mezőnyből az első szektor után szakadt le, és nem fejezte be a versenyt.

ÖSSZEFOGLALÓ

PÁRIZS–ROUBAIX (257.7 km)
A végeredmény

1. Sonny Colbrelli (olasz, Bahrain-Victorious) 6:01:57 óra
2. Florian Vermeersch (belga, Lotto Soudal) azonos idővel
3. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) a. i.
Peák Barnabás (BikeExchange) nem fejezte be a versenyt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik