Kerékpár: „Ahogy Forrest Gump mondta – Eléggé elfáradtam, és azt hiszem, most hazamegyek”

Vágólapra másolva!
2022.09.14. 09:24
null
Richie Porte bejelentette visszavonulását (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Richie Porte, aki 2020-ban harmadik lett a Tour de France kerékpáros körversenyen – írja az MTI.

Az Ineos Grenadiers csapat 37 éves versenyzője közösségi oldalán tudatta döntését.

„Ahogy Forrest Gump mondta, eléggé elfáradtam, és azt hiszem, most hazamegyek” – írta ki tréfásan az ausztrál kiválóság.

Porte 2010-ben a Giro d'Italia legjobb fiatal versenyzőjeként tűnt fel, majd éveken át a Tour nagy esélyesei között tartottak számon, de sorozatos balszerencséi miatt be kellett érnie egy harmadik hellyel. Háromszor diadalmaskodott a Párizs–Nizza viadalon, kétszer hazájában a Tour Down Underen, emellett megnyerte a romandiai és a svájci körversenyt, valamint a Tour-főpróbának számító Critérium du Dauphinét is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik