Giro: Valter Attila csapata nyerte meg a „lefelezett” szakaszt

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.23. 18:33
null
Josef Cerny nyerte meg a 19. szakaszt (Fotó: AFP)
Josef Cerny szökés végén diadalmaskodott a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny pénteki, kaotikus körülmények között megrendezett 19. szakaszán, amelyen csapattársa, Valter Attila 64. lett, míg Wilco Kelderman megtartotta első helyét összetettben – számolt be róla az MTI.

 

Eredetileg az idei olasz körverseny leghosszabb szakasza, a Morbegno és Asti közötti teljesen sík 258 kilométer várt volna a mezőnyre, ám a kerékpárosok a rajt előtt tiltakozásukat fejezték ki a szervezők és a nemzetközi szövetség (UCI) képviselőinél a táv miatt, tekintve, hogy szerdán és csütörtökön is kőkemény hegyi szakaszt teljesítettek, majd szombaton is az Alpokban tekernek majd – tudósított a Magyar Távirati Iroda.

Nagyjából 20 kilométer megtétele után neutralizálták a szakasz jelentős részét a szakadó esőben, így a versenyzők buszra szálltak, majd az új rajthelyszínre, Abbiategrassóba utaztak, és innen vágtak neki a 124.5 kilométeresre kurtított távnak, amely ezzel a leghosszabb helyett az idei Giro legrövidebb mezőnyszakasza lett.

Az etap a sprinterek pontversenyének utolsó állomása lehetett volna, mivel a ciklámen trikót viselő, négy szakaszgyőzelemnél járó francia Arnaud Démare ellen ez volt az utolsó lehetősége a kihívó szlovák Peter Sagannak, hogy megfordítsa kettejük párviadalát. Azonban a kaotikus körülmények után újra elrajtoló szakaszon végül 14 fős szökés alakult ki, Sagan csapata, a BORA-hansgrohe pedig hiába dolgozott a mezőny élén azért, hogy ne engedje túl messze a szökevényeket, feladta a küzdelmet.

A szökevénycsoport élt a lehetőséggel, tízperces előnyt dolgozott ki, a bolyból 22 kilométerrel a cél előtt indult meg Valter CCC-s csapattársa, Josef Cerny. A 27 éves cseh időfutambajnok 40 másodpercre tekert el ötfős üldözőcsoportjától, és előnyéből 18 másodpercet megőrzött a célig, így már a célba érkezés előtt megünnepelhette pályafutása első szakaszsikerét háromhetes körversenyen.

Második az egyórás világcsúcstartó, a belga Victor Campenaerts, míg harmadik az olasz Jacopo Mosca lett.

Az összetett legjobbjai mind a mezőnnyel értek célba 11:43 perc hátránnyal, így Wilco Kelderman előnye változatlan a záró hétvége előtt. Valter Attila a 64. helyen szintén a főmezőnnyel ért célba – írta meg az MTI.

GIRO D'ITALIA
19. szakasz,AbbiategrassoAsti, 124.5 km
1. Josef Cerny (cseh, CCC) 2:30:40
2. Victor Campenaerts (belga, NTT) 18 mp h.
3. Jacopo Mosca (olasz, Trek-Segafredo) 26 mp h.
...64. Valter Attila (CCC) 11:43 p h.

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) 80:29:19 óra
2. Jai Hindley (ausztrál, Sunweb) 12 mp h.
3. Tao Geoghegan Hart (brit, Ineos Grenadiers) 15 mp h.
...29. Valter 1:27:47 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik