Giro: Nem vagyok kibékülve az eredményeimmel – Valter Attila

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.24. 10:06
null
Valter Attila nincs kibékülve az eddigi teljesítményével (Fotó: Getty Images)
A Giro d'Italia legutóbbi, 15. szakaszán (Rivarolo Canavese–Cogne) a 127. helyen végző, összetettben az 51. pozíciót elfoglaló Valter Attila a Facebook-oldalán értékelte az eddigi szereplését a versenyen. A Groupama-FDJ magyar versenyzője nem elégedett az eddigi teljesítményével, de úgy érzi, az utolsó héten még van esélye javítani.

„Nehéz megfogalmazni azt, ami bennem volt, amióta elhagytuk Magyarországot. Szembejött velem ez a kép (lentebb látható – a szerk.), és beugrott valami: a mosolyt mintha otthon hagytam volna, de egy csomagot ugyanúgy cipelek minden szakaszon. Egy-két éve ez a teljesítmény teljesen rendben lett volna, de a mérce egyre feljebb van, megugrani pedig egyre komolyabb kihívás. Egyenlőre nem vagyok kibékülve az eredményeimmel, sokkal többre vagyok képes, de nem mindig alakulhat úgy a verseny, ahogy eltervezzük” – írja Valter Attila, aki csapata teljesítményével azért elégedett, hiszen három győzelemnél jár, és a legjobb sprinternek járó trikó is csapattársánál, Arnaud Démare-nál van.

A magyar versenyző hozzátette: az utolsó hétre sikerült „leraknia az extra csomagot”, s úgy érzi, még van esélye arra, hogy kihozza magából a maximumot. Erre a keddi, 16. szakaszon is lehetősége lesz.

KERÉKPÁR
GIRO D'ITALIA

10.50: 16. szakasz, Saló–Aprica, 202 km (Tv: Eurosport2)

A 105. GIRO D'ITALIA PROGRAMJA
szakasztáv (km)jellege szakaszgyőztesaz összetett éllovasa
a magyarok eredménye
a magyarok az összetettben
1.május 6.
Budapest–Visegrád
195 sík
Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix)
Mathieu van der Poel
…29. Valter Attila (Groupama-FDJ), …112. Fetter Erik (EOLO-Kometa), …167. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert)

…29. Valter

…112. Fetter …167. Peák

2.
május 7.
Budapest
9.2
egyéni időfutam
Simon Yates (brit, Team BikeExchange-Jayco) Mathieu Van der Poel
...45. Fetter Erik
...51. Peák Barnabás

...82. Valter Attila
...40. Valter ...101. Fetter
...150. Peák
3május 8.
Kaposvár–Balatonfüred201
sík
Mark Cavendish (brit, Quick-Step Alpha Vinyl)Mathieu van der Poel
...41. Fetter Erik
...48. Valter Attila
...172. Peák Barnabás
...40. Valter
...98. Fetter
...167. Peák
május 9.
pihenőnap
4.
május 10.
Avola–Etna 166
nehéz hegyi
Lennard Kämna (Bora-Hansgrohe)Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...65. Fetter Erik
...70. Valter Attila
...107. Peák Barnabás
...61. Valter ...64. Fetter
...132. Peák
5.
május 11.
Catania–Messina 174
sík
Arnaud Démare (Groupama-FDJ)Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...104. Peák Barnabás
...127. Fetter Erik
...145. Valter Attila
...64. Valter
...65. Fetter
...130. Peák
6.
május 12.
Palmi–Scalea192
sík
Arnaud Démare (Groupama-FDJ)
Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...30. Valter Attila
...38. Fetter Erik
...148. Peák Barnabás
...64. Valter
...65. Fetter
...131. Peák
7.május 13.
Diamante–Potenza 198közepes hegyi
Koen Bouwman (holland, Jumbo-Visa) Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...15. Valter Attila
...125. Fetter Erik
...129. Peák Barnabás
...30. Valter Attila
...108. Fetter Erik
...133. Peák Barnabás
8.május 14.
Nápoly–Nápoly149dombos
Thomas De Gendt (Lotto-Soudal)
Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...15. Fetter Erik
...48. Valter Attila
...138. Peák Barnabás
...48. Valter Attila
...102. Fetter Erik
...137. Peák Barnabás
9.május 15.
Isneria–Blockhaus 187
nehéz hegyi
Jai Hindley (ausztrál, Bora-Hangsrohe)
Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...48. Valter Attila
...74. Fetter Erik
...141. Peák Barnabás
...43. Valter Attila
...97. Fetter Erik
...138. Peák Barnabás
május 16.
pihenőnap
10.
május 17.
Pescara–Jesi
194
dombos
Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty-Gobert)
Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...75. Valter Attila
...106. Fetter ...Erik 127. Peák Barnabás
...43. Valter
...96. Fetter
...138. Peák
11.
május 18.
Santarcangelo di Romagna–Reggio Emilia
203
sík
Alberto Dainese (olasz, Team DSM)
Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...85. Valter Attila
...104. Fetter Erik
...127. Peák Barnabás
...43. Valter
...94. Fetter
...135. Peák
12.május 19.
Parma–Genova 186
közepes hegyi
Stefano Oldani (olasz, Alpecin-Fenix)Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...70. Fetter Erik
...76. Peák Barnabás
...100. Valter Attila

...43. Valter Attila
...92. Fetter Erik
...130. Peák Barnabás
13.
május 20.
San Remo–Cuneo 157
sík
Arnaud Démare (Groupama-FDJ)
Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...13. Peák Barnabás
...83. Fetter Erik
...134. Valter Attila
...46. Valter Attila
...89. Fetter Erik
...124. Peák Barnabás
14.
május 21.
Santena–Torino 153
nehéz hegyi
Simon Yates (brit, Team BikeExchange-Jayco)Richard Carapaz (ecuadori, INEOS-Grenadiers)
...31. Valter Attila
...52. Fetter Erik
...83. Peák Barnabás

...40. Valter Attila
...88. Fetter Erik
...122. Peák Barnabás
15.
május 22.
Rivarolo Canavese–Cogne 177
nehéz hegyi
Giulio Ciccone (olasz, Trek-Segafredo) Richard Carapaz
...45. Fetter Erik
...96. Peák Barnabás
...127.
Valter Attila
...51. Valter Attila
...78. Fetter Erik
...122. Peák Barnabás
május 23.
pihenőnap
16.május 24.
Salo–Aprica 200
nehéz hegyi
17.
május 25.
Ponte di Legno–Lavarone165nehéz hegyi
18.május 26.
Borgo Valsugana–Trevisio 146
sík
19.május 27.
Marano Lagunare–Santuario de Castelmonte 178
nehéz hegyi
20.május 28.Belluno–Marmolada 167
nehéz hegyi
21.május 29.
Verona
17.1egyéni időfutam
ÖSSZESEN
3410.3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik