Giro: Geoghegan Hart nyerte a viadalt, Valter 27. összetettben

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.25. 17:04
null
Tao Geoghegan Hart nyerte meg a 103. olasz körversenyt (Fotó: Giro d'Italia/Twitter)
A brit Tao Geoghegan Hart nyerte meg a 103. Giro d'Italia országúti kerékpáros-körversenyt, míg a vasárnapi záró időfutam a szám világbajnoka, a negyedik etapgyőzelmét arató olasz Filippo Ganna sikerét hozta. Valter Attila pályafutása első háromhetesén a 27. helyen zárt összetettben – írja az MTI.

 

Ez volt az első eset a háromhetes körversenyek történetében, hogy az összetett első két helyezettje azonos idővel vágott neki az utolsó szakasznak: 3345.2 kilométer megtétele után a rózsaszín trikós ausztrál Jai Hindley (Sunweb) és Tao Geoghegan Hart (Ineos Grenadiers) között az első két időfutamon mért 86 századmásodperc különbség rangsorolt előbbi javára. Így a 21. etap, a 15.7 kilométeres egyéni időfutam döntött a 103. Giro d'Italia győzteséről, a szakaszt Valter a 27. helyről várta, az összetett harmadik helyén álló holland Wilco Kelderman (Sunweb) hátránya másfél perc felett volt.

A 24 éves Hindley és a 25 esztendős Geoghegan Hart közül papíron utóbbi számított erősebbnek az időfutamban, és a gyors, néhány technikás kanyarral megspékelt pályán 39 másodperccel jobbnak is bizonyult riválisánál. Geoghegan Hart ezzel az első olyan Giro-győztes lett, aki csak a végső eredményhirdetésen ölthette magára a rózsaszín trikót, amely mellett a legjobb fiatal versenyzőnek járó fehér trikót is kiérdemelte. Az összetett második helyén Hindley, a harmadikon Kelderman végzett.

A dobogósok:

Card

Valter Attila 49.797 kilométeres óránkénti átlagsebességgel a 41. időt tekerte, összetettben pedig a 27. helyen zárt. A CCC 22 éves magyar bringása élete első háromhetesén érte el a kiváló eredményt. Korábban egy magyar kerékpáros indult háromhetes körversenyen, a hétszeres Grand Tour-résztvevő Bodrogi László legjobb összetett eredménye a 2002-es Tour de France-on elért 62. pozíció volt.

„Őszintén szólva nagyon boldog vagyok, hogy véget ért a Giro d'Italia, mivel még soha életemben nem voltam ilyen fáradt. Nagyon nehéz három hét volt az első Grand Tour-versenyem. Igazi érzelmi hullámvasút, de nagyon örülök, hogy befejeztem. Továbbá a huszadik szakaszon mutatott teljesítményemnek is: nagy megkönnyebbülés volt a legjobb tízben megérkezni, nagyon sok önbizalmat adott, hogy le tudtam szakítani néhány összetett esélyest. Sokat tanultam magamról és a versenyzésről is, és azt hiszem, számomra most ez volt itt a legfontosabb” – idézi csapata, a CCC hivatalos honlapja Valter Attilát, aki a legjobb 25 éven aluliak különversenyében a 11. helyen zárt.

Valter Attila a 27. helyen zárta pályafutása első háromhetes versenyét (Fotó: Getty Images)
Valter Attila a 27. helyen zárta pályafutása első háromhetes versenyét (Fotó: Getty Images)
A VÍRUS HATÁSA
Az olasz körverseny hagyományosan az első az esztendő háromhetesei közül, idén viszont a koronavírus-járvány miatt – és annak árnyékában – tartották októberben, részben átfedésben a kedden elrajtolt Vuelta a Espanával. Az eredeti tervek szerint májusban Budapest adott volna otthont az úgynevezett nagy rajtnak, a Grande Partenzának, és az első három szakaszt Magyarországon rendezték volna.

Az Ineos Grenadiers 24 éves időfutam-világbajnoka, Filippo Ganna 54.556 km/órás átlagsebességgel bizonyult a legjobbnak az etapon, így a két korábbi egyenkénti időfutam megnyerése és egy szökésből aratott siker után negyedik szakaszsikerét ünnepelhette ezen a Girón. A brit csapat pedig az összetett mellett hét szakaszgyőzelemmel zárta az idei olasz körversenyt úgy, hogy korán elvesztette eredeti kapitányát, Geraint Thomast.

A harmadik helyet az etapon „Top Ganna” csapattársa, az utolsó két hegyi szakaszon óriásit dolgozó ausztrál Rohan Dennis szerezte meg, közéjük ékelődött be másodikként az egyórás világcsúcstartó, a belga Victor Campenaerts.

A hegyi pontversenyt és így a kék trikót a portugál Ruben Guerreiro (EF) nyerte meg, míg a sprinterek pontversenyében – a Tour de France-on a kategóriában ugyancsak második szlovák Peter Sagant megelőzve – a négy szakaszt megnyerő francia Arnaud Démare (Groupama-FDJ) érdemelte ki a ciklámen trikót.

Érdekesség, hogy minden bizonnyal ez volt az utolsó háromhetese a Vuelta a Espana- és Giro-szakaszgyőzelemmel is büszkélkedő Adam Hansennek, aki jövő évtől már kizárólag az Ironman-versenyekre összpontosít. A Lotto Soudal 39 éves ausztrál bringásának ez volt pályafutása 29. Grand Tour-viadala. Hansen csúcstartó azzal, hogy a 2011-es Vueltától a 2018-as Giróig sorozatban 20 háromhetest teljesített, ezalatt hat egymást követő esztendőben is letekerte mindhárom nagy körversenyt.

GIRO D'ITALIA
21. (utolsó) szakasz, Cernusco sul Naviglio–Milánó, 15.7 km, egyéni időfutam

1. Filippo Ganna (olasz, Ineos Grenadiers) 17:16 perc
2. Victor Campenaerts (belga, NTT) 32 másodperc hátrány
3. Rohan Dennis (ausztrál, Ineos Grenadiers) azonos idővel
4. Joao Almeida (portugál, Deceuninck–Quick-Step) 41 mp h.
...11. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) 55 mp h.
...13. Tao Geoghegan Hart (brit, Ineos Grenadiers) 58 mp h.
...24. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain-McLaren) 1:16 p h.
...30. Vincenzo Nibali (olasz, Trek-Segafredo) 1:27 p h.
31. Jakob Fuglsang (dán, Asztana) 1:28 p h.
...38. Jai Hindley (ausztrál, Sunweb) 1:37 p h.
...41. Valter Attila (CCC) 1:39 p h.

AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNYE
1. Geoghegan Hart 85:40:21 óra
2. Hindley 39 mp h.
3. Kelderman 1:29 p h.
4. Almeida 2:57 p h.
5. Bilbao 3:09 p h.
6. Fuglsang 7:02 p h.
7. Nibali 8:15 p h.
...27. Valter 1:30:13 ó h.

A Giro d'Italia győztesei 2010 óta
2010: Ivan Basso (olasz)
2011: Michele Scarponi (olasz)
2012: Ryder Hesjedal (kanadai)
2013: Vincenzo Nibali (olasz)
2014: Nairo Quintana (kolumbiai)
2015: Alberto Contador (spanyol)
2016: Nibali
2017: Tom Dumoulin (holland)
2018: Chris Froome (brit)
2019: Richard Carapaz (ecuadori)
2020: Tao Geoghegan Hart (brit)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik