Giro d'Italia: dopping miatt nem indul az olasz Vini Zabu

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.15. 16:07
null
Matteo Spreafico is lebukott doppingolással (Fotó: AFP)
Két kerékpárosának doppingolása miatt nem vesz részt a május 8-án rajtoló Giro d'Italián az olasz Vini Zabu csapata.

 

Öt hónap leforgása alatt az istálló két bringása is fennakadt az ellenőrzésen, ezért a szervezők csütörtökön közölték: a Vini Zabu megállapodott a főszponzorával, hogy nem indul a háromhetes körversenyen. A csapat szabadkártyáját így az ugyancsak olasz – Pelikán Jánost foglalkoztató – Androni Giocattoli-Sidermec kapja meg.

Az olasz Matteo De Bonis szervezetében eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak egy február 16-i, versenyen kívüli teszten, míg tavaly októberben – az akkori Girón – honfitársa, Matteo Spreafico bukott le.

A nemzetközi szövetség (UCI) felfüggesztette az olasz prokontinentális csapat működését, miután 12 éves fennállása alatt immár kilenc doppingesete volt: öt esetben EPO, kétszer növekedési hormon, egyszer-egyszer pedig klenbuterol, illetve osztarin miatt.

A Vini Zabu a május 12-én rajtoló Tour de Honrie-n is szerepelne. Szilasi László versenyigazgató arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a csapatvezetővel csütörtökön folytatott egyeztetés alapján a magyar körversenytől nem lép vissza az istálló, tervezi a részvételt, amennyiben az UCI szankciójának lejárta – a döntés jövő hét elejére várható – nem érinti a Tour de Hongrie idősávját.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik