Giro: a 11 éve elhunyt Wouter Weylandtra emlékszik a mezőny

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.19. 10:54
null
Wouter Weylandtra emlékezik a Giro csütörtökön (Fotó: AFP)
Csütörtökön az olasz kerékpáros körverseny, a Giro d'Italia 12., Parmától Genováig tartó szakaszának vág neki a mezőny, amely a 11 évvel ezelőtt, 2011. május 9-én, a Passo del Bocco lejtmenetében életét vesztő Wouter Weylandtra emlékezik.

 

A belga kerékpáros a Passo del Boccóról lefelé vezető szakaszon szenvedett balesetet, amely után eszméletlenül feküdt a földön, az orrából ömlött a vér. Az orvosok egyből megkezdték az újraélesztését, mindhiába.

Weylandt a Giro történetének negyedik halálos áldozata, 26 évesen veszítette életét. Az első tragédia még 1952-ben történt, akkor az olasz Orfeo Ponsin hunyt el, 1976-ban a spanyol Juan Manuel Santisteban, míg 1986-ban az olasz Emilio Ravasio halt meg a verseny alatt.

A Giro d'Italia 12. szakasza csütörtök délelőtt 11.40 órakor kezdődik, a mezőny 97.6 kilométer megtétele után éri el a Passo del Bocco csúcsát.

A 105. GIRO D'ITALIA PROGRAMJA
szakasztáv (km)jellege szakaszgyőztesaz összetett éllovasa
a magyarok eredménye
a magyarok az összetettben
1.május 6.
Budapest–Visegrád
195 sík
Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix)
Mathieu van der Poel
…29. Valter Attila (Groupama-FDJ), …112. Fetter Erik (EOLO-Kometa), …167. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert)

…29. Valter

…112. Fetter …167. Peák

2.
május 7.
Budapest
9.2
egyéni időfutam
Simon Yates (brit, Team BikeExchange-Jayco) Mathieu Van der Poel
...45. Fetter Erik
...51. Peák Barnabás

...82. Valter Attila
...40. Valter ...101. Fetter
...150. Peák
3május 8.
Kaposvár–Balatonfüred201
sík
Mark Cavendish (brit, Quick-Step Alpha Vinyl)Mathieu van der Poel
...41. Fetter Erik
...48. Valter Attila
...172. Peák Barnabás
...40. Valter
...98. Fetter
...167. Peák
május 9.
pihenőnap
4.
május 10.
Avola–Etna 166
nehéz hegyi
Lennard Kämna (Bora-Hansgrohe)Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...65. Fetter Erik
...70. Valter Attila
...107. Peák Barnabás
...61. Valter ...64. Fetter
...132. Peák
5.
május 11.
Catania–Messina 174
sík
Arnaud Démare (Groupama-FDJ)Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...104. Peák Barnabás
...127. Fetter Erik
...145. Valter Attila
...64. Valter
...65. Fetter
...130. Peák
6.
május 12.
Palmi–Scalea192
sík
Arnaud Démare (Groupama-FDJ)
Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...30. Valter Attila
...38. Fetter Erik
...148. Peák Barnabás
...64. Valter
...65. Fetter
...131. Peák
7.május 13.
Diamante–Potenza 198közepes hegyi
Koen Bouwman (holland, Jumbo-Visa) Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...15. Valter Attila
...125. Fetter Erik
...129. Peák Barnabás
...30. Valter Attila
...108. Fetter Erik
...133. Peák Barnabás
8.május 14.
Nápoly–Nápoly149dombos
Thomas De Gendt (Lotto-Soudal)
Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...15. Fetter Erik
...48. Valter Attila
...138. Peák Barnabás
...48. Valter Attila
...102. Fetter Erik
...137. Peák Barnabás
9.május 15.
Isneria–Blockhaus 187
nehéz hegyi
Jai Hindley (ausztrál, Bora-Hangsrohe)
Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...48. Valter Attila
...74. Fetter Erik
...141. Peák Barnabás
...43. Valter Attila
...97. Fetter Erik
...138. Peák Barnabás
május 16.
pihenőnap
10.
május 17.
Pescara–Jesi
194
dombos
Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty-Gobert)
Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...75. Valter Attila
...106. Fetter ...Erik 127. Peák Barnabás
...43. Valter
...96. Fetter
...138. Peák
11.
május 18.
Santarcangelo di Romagna–Reggio Emilia
203
sík
Alberto Dainese (olasz, Team DSM)
Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo)
...85. Valter Attila
...104. Fetter Erik
...127. Peák Barnabás
...43. Valter
...94. Fetter
...135. Peák
12.május 19.
Parma–Genova 186
közepes hegyi
13.
május 20.
San Remo–Cuneo 157
sík
14.
május 21.
Santena–Torino 153
nehéz hegyi
15.
május 22.
Rivarolo Canavese–Cogne 177
nehéz hegyi
május 23.
pihenőnap
16.május 24.
Salo–Aprica 200
nehéz hegyi
17.
május 25.
Ponte di Legno–Lavarone165nehéz hegyi
18.május 26.
Borgo Valsugana–Trevisio 146
sík
19.május 27.
Marano Lagunare–Santuario de Castelmonte 178
nehéz hegyi
20.május 28.Belluno–Marmolada 167
nehéz hegyi
21.május 29.
Verona
17.1egyéni időfutam
ÖSSZESEN
3410.3

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik