Cyclocross-vk: Vas Kata Blanka megnyerte az overijsei futamot!

Vágólapra másolva!
2021.10.31. 14:35
null
Vas Kata Blankának nem volt ellenfele Belgiumban (Fotó: AFP)
A hegyikerékpárosok olimpiai versenyének 4. helyén végző Vas Kata Blanka végig hibátlan teljesítményt nyújtva, magabiztos teljesítménnyel nyerte a cyclocross-világkupa-sorozat idei negyedik állomását, a belgiumi Overijsében rendezett futamát.

Remekül kapta el a verseny rajtját Vas Kata Blanka, s az első emelkedő tetejére évre máris néhány másodperces előnyt épített ki a holland Denise Betsemával együtt a mezőnnyel szemben. Az első körben az összetettben vezető riválisával váltva vezetett a magyar lány, s öt másodperc hátránnyal haladt át mögötte a célvonalon, majd Betsema a másodikban elcsúszott egy lejtőn, s így Vas és a vele együtt haladó szintén holland Puck Pieterse beérte őt.

A harmadik kört pedig már a magyar lány kezdte a verseny élén, ám a kör felénél egy apró bizonytalanság után Pieterse lépett meg a Vas, Betsema párostól néhány másodpercre. A kör felénél aztán a vk-éllovas ismét a földre került, s ezzel tíz másodperc hátrányba került a versenyen élen álló Pieterse és a hozzá csatlakozó Vas mögött.

Az utolsó előtti kör kezdésekor Pieterse és Vas is kimentek a depóba bringát cserélni, s a magyar lány – talán a nézőtérről többször is behallatszó a „Hajrá, Blanka!” biztatás hatására – elkezdett lassan lassan távolodni Pietersétől, miközben Betsema apró hibákkal küzdötte magát egyre távolabb tőlük.

A negyedik kör vége felé aztán egyértelművé vált, hogy ha csak valami égbekiáltó hiba nem csúszik közbe, Vas megjavítja eddigi legjobb vk-futam-eredményét, a két hete Iowában elért 3. helyét – csupán az volt a kérdés, hogy ez az első, vagy a második helyet jelenti-e majd.

Sőt, az ötödik körben Vas Kata Blanka előnye fokozatosan nőtt Pietersével szemben, a magyar lány hibátlanul teljesítette a csúszós pálya legnehezebb részeit is, s a végén már a helyi belga közönség is neki szorított, s valamivel több mint 48 perc után elsőként szelte át a célvonalat!

„Nem vártam ezt a győzelmet, úgyhogy most nagyon boldog vagyok. Teljesen jól éreztem magam a nyeregben, minden nagyon jól ment, nagyon örülök, hogy megvan az első vk-futam sikerem. Tudom, hogy ez az egyik legnagyobb verseny a cyclocross-szakágban, szóval igazán örülök, hogy ez lett az első győzelmem” – fogalmazott a futamot közvetítő Eurosport csatorna mikrofonja előtt néhány perccel a célba érkezés után Vas.

A magyar lány sikere egyben azt is jelenti, hogy a női cyclocross-vk sorozatában több mint két év után először nem holland győzelem született egy versenyen. Győzelmével Vas Kata Blanka az összetettben fellépett a 6. helyről a negyedikre. Az élen a negyedik helyen befutó Betsema és az őt lehajrázó világbajnok Lucinda Brand 147-147 ponttal állnak, hiszen mindketten egy első, két második, és egy-egy harmadik, és negyedik helyet szereztek, ezért köztük a legutóbbi eredmény rangsorol, ami miatt utóbbi, vagyis Brand vezeti az összetettet.

A BEFUTÓ

KERÉKPÁR
CYCLOCROSS-VILÁGKUPA
4. ÁLLOMÁS, OVERIJSE, BELGIUM

1. Vas Kata Blanka 48:07
2. Puck Pieterse (holland) +15 másodperc hátrány
3. Lucinda Brand (holland) +33 mp. h.

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Brand 147 pont
2. Betsema 147 pont
3. Pieterse 112 pont
4. Vas 105 pont

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik